Sötét mód ikon
2026 június 10
Tőzsdenyitás Január 16. – A BUX újabb csúcs felé hajt, a Mol is rekordra készül, az OTP gyengülget

Tőzsdenyitás Január 16. – A BUX újabb csúcs felé hajt, a Mol is rekordra készül, az OTP gyengülget

Lendületesen indult a péntek reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első óra végére és 121 310,25 pontra erősödött. Az OTP árfolyama továbbra sem bírja a hideget és gyengült a kezdésnél. A Mol erősödik pluszban kezdett. A Telekom változatlanul áll az első órában. A Richter viszont emelkedéssel indította a napot. A részvénypiac forgalma reggel az első óra végén 3,2 milliárdnál járt.

A BUX emelkedéssel kezdett pénteken reggel, a részvények vegyesen alakulnak. Forrás: Unsplash

A BUX és a Mol új rekordra edz a hideg ellenére?

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,23 pontos csökkenéssel, 120 679,66 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan gyengült. Az index viszont a nyitást követően meggondolta magát és azonnal szárnyalásba kezdett és az első óra végén már már több mint 600 ponttal erősödött és 121 310,25 pontra került.

Az OTP árfolyama a tegnap reggelhez hasonlóan most is gyengüléssel kezdett 0,05 százalékkal áll lejjebb az árfolyam a kezdéshez képest.  A Mol maradt az erősödésnél és a 2007-es rekord megdöntése a cél. Az árfolyam 1,26 százalékkal emelkedett. A Telekom árfolyama változatlanul kezdett. A Richter árfolyama 0,97 százalékkal erősödött az indulást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 3,2 milliárdnál járt. A csütörtöki újabb rekordzárást követően ma is lendületesen indult a kereskedés a pesti börzén.

A részvények árfolyama péntek reggel

Mol: Az olajvállalat árfolyama +1,26 százalékkal 3 538 forintra nőtt az első órát követően.

OTP: A részvény ára -0,05 százalékkal gyengült és 37 730 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam  szinte mozdulatlanul, 1 900 forinton áll.

Richter: A részvény ára +0,97 százalékkal erősödött és 10 450 forinton áll.

A részvénypiac forgalma az első óra végén 3,2 milliárdnál járt.

A részvények csütörtöki zárása

OTP: Csütörtökön az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,05 százalékkal 37 750 forintra csökkent, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában 38 150 forintnál a történelmi csúcs képez ellenállást, ezt követően 39 460 forintnál látszik a következő, erősebb ellenállási szint, míg 37 110 forintnál támasz húzódik.

Mol: Az előző nap a Mol 94 forinttal, 2,76 százalékkal 3 494 forintra erősödött 7,9 milliárd forintos forgalomban. A részvény folytatta a szárnyalást, ezzel meg is érkezett a 3 500 forintos ellenállási szint közelébe, amelynek áttörése esetén újabb tér nyílhat felfelé, egészen a 3 700 forintos szintig, míg támasz 3 370 forintnál látható.

Richter: Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 350 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A részvény árfolyama fontos ellenálláshoz érkezett, amely 10 350 forintnál húzódik, felette 10 470 forintnál adódik a következő akadály, míg támasz a 200 napos mozgóátlag 10 214 forintnál.

Magyar Telekom: Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,84 százalékkal 1 900 forintra esett, forgalma 871,0 millió forint volt. Az árfolyam nem tudta áttörni az 1 910 forintos ellenállást, míg támasz 1 868 forintnál van.

A BUX mai indulása az elemző szerint

Iránykereséssel, enyhe negatív korrekcióval indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 28,3 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel 120 679,89 pontos új történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.