Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás március 10. – A BUX és az OTP száguldanak, a Mol pirosban

Tőzsdenyitás március 10. – A BUX és az OTP száguldanak, a Mol pirosban

Pozitívan indult a kedd reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Donald Trump háború lezárásával kapcsolatos bejelentése lendületet adott a piacoknak. A BUX index az első órában emelkedett és  123 667,83 pontra lépett. A vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek. A részvénypiac forgalma az első óra végén 9,7 milliárdnál járt.

Emelkedéssel indult a kedd a pesti börzén. Forrás: Unsplash

Visszatért az optimizmus a pesti börzére

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,29 pontos csökkenéssel, 120 426,81 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. Az index az első órában emelkedett és reggel 10 után már 123 667,83 pontnál tartott.

Az OTP árfolyama emelkedéssel kezdte a reggeli kereskedést. A Mol árfolyama viszont az olajhelyzet és a kormány bejelentést követően gyengüléssel indult. A Richter árfolyama felfele halad a reggeli nyitást követően. A Telekom is erősödik. A részvénypiac forgalma az első óra végén 9,7 milliárdnál járt. A hétfői zuhanást követően pozitív korrekció indult a pesti börzén.

A részvények indulása kedden reggel

Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,43 százalékkal 3 724 forintra gyengült az első órában.

OTP: A részvény ára +4,76 százalékkal emelkedett és 37 370 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam +0,48 százalékkal erősödött  és 2 090 forinton áll.

Richter: A részvény ára +2,19 százalékkal nőtt és 11 640 forinton áll.

A részvénypiac forgalma az első óra végén 9,7 milliárdnál járt.

A részvények hétfő esti zárása

OTP: Hétfőn az OTP-részvények ára 800 forinttal, 2,19 százalékkal 35 700 forintra csökkent, forgalmuk 37,4 milliárd forintot tett ki. A bankpapír árfolyamában 34 886 forintnál látható erős támasz, 36 337 forintnál ellenállási szint.

Mol: A részvény 60 forinttal, 1,63 százalékkal 3740 forintra erősödött hétfőn, a forgalma 5,7 milliárd forint volt. A grafikonján a 30 napos mozgóátlag 3734 forintnál jelent ellenállást, támaszok 3573 és 3700 forintnál láthatók.

Richter:  Hétfőn a Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,87 százalékkal 11 390 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el. Az árfolyam 11 250 forintos támasz közelében fordult, ellenállás 11 440 forintnál húzódik.

Magyar Telekom: A távközlési papír árfolyama hétfőn 55 forinttal, 2,58 százalékkal 2080 forintra esett, forgalma 2,0 milliárd forint volt. A grafikonján a 30 napos mozgóátlag 2034 forintnál jelent támaszt, ellenállás pedig 2098 forintnál húzódik.

A BUX mai indulása az elemző szerint

Pozitív korrekció jöhet a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Az előző nap Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1442,86 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 120 443,10 ponton zárt.
Varga Zoltán szerint jelentősen javult a nemzetközi befektetői hangulat, miután Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke hétfőn este jelezte: az Iránnal vívott háború valószínűleg a végéhez közeledik.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.