Nem hozott jó híreket a péntek 13. a reggeli kereskedésnek a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első órában tovább gyengült és 121 360,04 pontra lépett. A vezető részvények csökkentek az indulást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt.

Indexcsökkenéssel indult a nap a pesti börzén. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,74 pontos emelkedéssel, 122 033,33 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott. A nyitást követő időszakban az index szinte azonnal gyengülésbe kezdett és az első óra végén már közel 700 ponttal állt lejjebb 121 360,04 ponton.
Az OTP árfolyama gyengüléssel kezdett. A Mol, a Richter és Telekom árfolyama is komoly mínuszban kezdtek a reggeli nyitást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt. A csütörtöki zárás hangulatában indult a nap a pesti börzén.
A részvények pénteken reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,31 százalékkal 3 910 forintra csökkent az első órában.
OTP: A részvény ára -0,9 százalékkal csökkent és 35 180 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam -1,46 százalékkal csökkent és 2 020 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,31 százalékkal esett és 11 770 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt.
A részvények csütörtök esti zárása
OTP: A részvények ára csütörtökön 1090 forinttal, 2,98 százalékkal 35 500 forintra csökkent, forgalmuk 27,9 milliárd forintot tett ki árfolyama a 36 337 forintos szint alá került, mely így rövid távú ellenállást képez, a következő támasz 34 886 forintnál látható.
Mol: Az előző nap 166 forinttal, 4,42 százalékkal 3922 forintra erősödött a részvény, 5,0 milliárd forintos forgalomban. jelentős emelkedést mutatott, a 3900 forintos szint támaszt jelent, a következő ellenállás 4000-4025 forint között látható.
Richter: A papírok árfolyama 110 forinttal, 0,94 százalékkal 11 810 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el. Az árfolyam 11 700 forintos támasztól eljutott a 11 855 forintos ellenállásig, felette pedig 12 ezer forintnál látszik a következő akadály.
Magyar Telekom: Az árfolyama 15 forinttal, 0,73 százalékkal 2050 forintra esett, forgalma 1,3 milliárd forint volt csütörtökön. A távközlési vállalat jegyzése viszont tovább csökkent, a 30 napos mozgóátlag jelenti a következő támaszt 2042 forintnál.
A BUX mai indulása az elemző szerint
Iránykereséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 554,53 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 122 028,59 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán kiemelte, a közel-keleti konfliktus változatlanul nyomást gyakorol a nemzetközi befektetői hangulatra, ennek köszönhetően pénteken is bizonytalan mozgásra lehet számítani, a nyitásban iránykeresés várható.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock