Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás Március 20. – Felpattant a pesti börze, a BUX száguldásba kezdett

Tőzsdenyitás Március 20. – Felpattant a pesti börze, a BUX száguldásba kezdett

Pozitívan kezdett a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első órában emelkedett és 123 933,47 pontnál tart. A vezető részvények emelkedéssel kezdtek. A részvénypiac forgalma az első órában 2,9 milliárdnál járt.

A kereskedés lendületesen kezdődött. Forrás: BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,33 pontos csökkenéssel, 121 794,86 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan gyengült az első percekben. Viszont az indulást követően azonnal emelkedésbe kezdett az index és az első óra végén 123 933,47 pontnál tart.

Az OTP árfolyama emelkedéssel kezdett a reggeli nyitást követően. A Mol is beindult, miután közzétette a részvény osztalék javaslatát. A Richter és a Telekom árfolyama pozitívan kezdett. A részvénypiac forgalma az első óra végén 2,9 milliárdnál járt. A csütörtöki gyengülő zárás után ma pozitívan kezdett a pesti börze. A tőzsdei hangulatot továbbra is a közel-keleti események hírei határozzák meg.

A részvények pénteki indulása

Mol: Az olajvállalat árfolyama +2,57 százalékkal 3 908  forintra emelkedett az első órában.

OTP: A részvény ára +1,77 százalékkal emelkedett és 36 890 forintra került.

Magyar Telekom: Az árfolyam +0,75 százalékkal nőtt és 2 025 forinton áll.

Richter: A részvény ára +0,86 százalékkal emelkedett és 11 790 forinton áll.

A részvénypiac forgalma az első órában már 2,9 milliárdnál járt.

A részvények csütörtök esti zárása

OTP: Csütörtökön a részvények ára 210 forinttal, 0,58 százalékkal 36 250 forintra csökkent, forgalmuk 15,3 milliárd forintot tett ki. Az árfolyama a 36 337 forintos ellenállási szinttel küzd, míg támasz 34 886 forintnál látható.

Richter: papírok ára 190 forinttal, 1,6 százalékkal 11 690 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. Az árfolyam nem tudta áttörni a 11 855 forintos ellenállási szintet, onnan lefordult, végül a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani 11 731 forintnál.

Mol: Csütörtökön az olajvállalat árfolyama 48 forinttal, 1,28 százalékkal 3810 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban. A grafikonján 3700 forintnál húzódik támasz, 3823 forintnál ellenállás.

Magyar Telekom: Csütörtökön az árfolyam 15 forinttal, 0,74 százalékkal 2 010 forintra esett, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A  jegyzése az 50 napos mozgóátlagra esett, amely 2 005 forintnál jelent támaszt, ellenállás pedig a 30 napos mozgóátlag 2 045 forintnál.

A BUX indulása az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), de a kereskedés bizonytalan maradhat az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.