Pozitívan kezdődött a péntek reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsde. A BUX index az első órában emelkedett és 125 727,98 pontra lépett. A vezető részvények közül az OTP negyedéves jelentését követően pozitívan indult, a Telekom is pluszban kezdett, a Richter és a Mol gyengült. A részvénypiac forgalma az első óra végén 3,4 milliárdnál járt.

Lendületesen kezdett a pénteki kereskedésnél. Forrás: Unsplash
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,71 pontos csökkenéssel, 125 154,93 ponton nyitott pénteken. Csütörtöki záró értékéhez képest minimálisan gyengült. Az index a reggelt emelkedéssel folytatta és az első óra végén 125 727, 98 ponton állt.
Az OTP árfolyama komoly emelkedéssel kezdte a reggeli kereskedést. A pénzintézet hajnalban tette közzé a negyedéves jelentését, amelyre a piac pozitívan reagált. Az árfolyam már 0,63 százalékkal áll feljebb az induláshoz képest. A Mol árfolyama gyengüléssel kezdett. A Richter árfolyama is lefele halad a reggeli nyitást követően. A Telekom viszont erősödött. A részvénypiac forgalma az első óra végén 3,4 milliárdnál járt. A csütörtök esti pozitív záráshoz képest hasonlóan indult a péntek reggel a pesti börzén.
A részvények indulása pénteken reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,27 százalékkal 3 722 forintra gyengült az első órában.
OTP: A részvény ára +0,63 százalékkal nőtt és 38 200 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam +0,23 százalékkal emelkedett és 2 160 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,17 százalékkal gyengült és 11 650 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 3,4 milliárdnál járt.
A részvények csütörtök esti zárása
OTP: A részvény ára 470 forinttal, 1,25 százalékkal 37 960 forintra nőtt, forgalma 20,5 milliárd forintot tett ki csütörtökön. A grafikonján 38 580 és 38 690 forint között húzódik fontos ellenállási zóna, 36 337 forintnál pedig erős támasz látható.
Mol: Csütörtökön a papír 72 forinttal, 1,97 százalékkal 3 732 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. A részvény 3 700 forintos szint felett tudott zárni, ami így már támaszt jelent, a következő ellenállás 3 741 forintnál a 30 napos mozgóátlag.
Richter: A részvény árfolyama 30 forinttal, 0,26 százalékkal 11 670 forintra erősödött csütörtökön, forgalma 2,9 milliárd forintot ért el. Az árfolyam 11 670 forintos ellenállásnál zárt, felette 11 855 forintnál látható a következő akadály, míg 11 440 forintnál támasz húzódik.
Magyar Telekom: A papír árfolyama 5 forinttal, 0,23 százalékkal 2 155 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt csütörtökön. Az árfolyamában 2 157 forintnál van ellenállás, 2 089 forintnál támasz.
A BUX mai indulása az elemző szerint
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 1285,35 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 125 157,64 ponton zárt.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött pénteki előrejelzésében kiemelte, hogy az OTP pozitív negyedéves eredményeket tett közzé pénteken hajnalban. Az eredmények publikálása előtt a JP Morgan 39 700 forintról 40 500 forintra emelte a részvény 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is felülteljesítő.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock