Vegyesen kezdte a szerda reggeli kereskedést a Budapesti Értéktőzsde. A BUX a nyitást követően gyengülni kezdett és az első óra végén 107,319,37 pontnál állt. A vezető részvények vegyesen alakultak. Az OTP és a Mol csökkent. A Telekom pluszban áll, a Richter viszont mínuszban. A RABA is gyengüléssel kezdett. A forgalom az első óra végén 2,3 milliárd felett járt.

A szerdai tőzsdenyitás gyengüléssel indult. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,16 pontos csökkenéssel 108 029,33 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest alig változott. A nyitást követően az index szinte azonnal gyengülni kezdett és az első óra végén az index 107 319,37 ponton áll. Az OTP árfolyama 0,34 százalékos mínuszban indult az első órában. A Mol is negatívan indult és az árfolyama 0,89 százalékkal csökkent. A Telekom viszont emelkedéssel kezdett és az árfolyam 0,45 százalékos pluszban áll az első órát követően. A Richter papírok is mínuszban állnak. Az árfolyam 1,06 százalékkal esett reggel óta. A RÁBA a hét elejei száguldásához nem tud visszatérni és az árfolyam 1,16 százalékkal csökkent a nyitást követően. A forgalom az első órát követően 2,3 milliárd felett van már. A keddi csúcszárást követően, iránykereséssel kezdte a napot a szerdai kereskedés.
A részvények árfolyama a szerda reggeli indulásnál
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,89 százalékkal 2 894 forintra csökkent.
OTP: A részvények ára -0,34 százalékkal csökkent és 32 390 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyama 1 768 forintra emelkedett az árfolyam 0,45 százalékkal erősödött.
Richter: A papírok árfolyama -2,1 százalékkal 10 2180 forintra csökkent.
4iG: Az árfolyam +1,06 százalékos pluszban áll, 4 295 forinton.
RABA: Az árfolyam -1,16 százalékkal 4 260 forintra esett.
A részvénypiac forgalma az első óra végén2,3 milliárd forint felett volt.
A részvények keddi zárása
OTP: A részvények ára kedden 0,03 százalékkal 32 500 forintra nőtt, a továbbiakban 31 865 és 33 316 forint között mozoghat.
Mol: Az árfolyam 0,21 százalékkal 2 920 forintra erősödött az előző napi zárásnál. A szerdai nyitást követően a 2 904 és 2 930 forint közötti sávban mozoghat.
Magyar Telekom: Az árfolyama 1760 forinton stagnált, és ha csökkenésbe fordul, 1750 forint alá eshet.
Richter: Az árfolyama 1,45 százalékkal 10 500 forintra nőtt az előző nap, és ha kitart a lendület szerdán is, célba veheti az 10 700 forintos szintet.
A BUX és a kereskedés mai indulása az elemző szerint
Visszaeshet a kereskedés lendülete szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), bizonytalan kezdés várható a nyitást követően – írta az Equilor Zrt. elemzője.
Varga Zoltán a vezető részvények árfolyamában nem lát határozott irányokat, de a Richter talán folytathatja az erősödést, a Magyar Telekom pedig gyengülhet. A BÉT részvényindexe, a BUX kedden 0,25 százalékos emelkedéssel 108 029,49 pontos történelmi csúcson zárt.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock