Sötét mód ikon
2026 június 12
A Fed és az olaj segített Ázsiának

A Fed és az olaj segített Ázsiának

Segített a Fed

A részvényárakat erősítette, hogy a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv alapján úgy tűnik, rövid távon nem kell amerikai kamatemeléstől tartani. Javította a befektetők hangulatát továbbá az is, hogy emelkedik az olajár.

Tokióban a Nikkei-225 index 0,22 százalék erősödéssel, 15 749,84 ponton zárt. A tőzsde részvényeinek szélesebb körét felölelő Topix index 0,39 százalékos pluszban fejezte be a napot. A már szintén bezárt tőzsdék közül az ausztrál 0,37 százalékkal erősödött, a szöuli 0,13 százalékkal emelkedett, a tajvani börze irányadó indexe viszont 0,27 százalék gyengüléssel fejezte be a napot.

A tokiói zárás után még nyitva tartó hongkongi tőzsde 0,3 százalék, a sanghaji börze irányadó mutatója pedig 0,4 százalék emelkedést jelzett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Így állt az olaj

Reggel 8 órakor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 34 cent emelkedéssel 38,09 dolláron állt. Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajtát 40,14 dolláron jegyezték, 30 cent drágulással.

Emelkedéssel zártak tegnap

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,16 százalékkal, Frankfurtban a DAX-30 0,64 százalékkal, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,81 százalékkal erősödött. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,70 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel 26 298,11 ponton zárt szerdán.

Két,veszteséges nap után emelkedtek a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán, mert az olajárak szárnyalása és a vártnál kedvezőbb kínai szolgáltatóipari adat enyhítette a világgazdaság lassuló növekedése miatti aggodalmakat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.