Még bármi elképzelhető
A CIB Bank elemzői szerint a piac első reakciója a kockázatkerülés erősödése volt. A következő napokban jelentős volatilitásra számítanak a főbb devizapiacokon és a részvénypiacokon is. Úgy vélik, kérdésessé válhat a már csaknem biztosnak vélt decemberi Fed kamatemelés. Hozzáteszik, a következő hetekben derül ki, hogy a kampányígéretekből pontosan mi, és hogyan valósul meg, egyáltalán nem biztos, hogy a legrosszabb fogatókönyv realizálódik, a nyilatkozatok bármelyik irányba alakíthatják a hangulatot.
A forint hajnalban/reggel 305-ről 307,50-ig gyengült, majd kissé visszaerősödött, relatíve széles sávban ingadozik. A CIB elemzői szerint nem zárható ki további gyengülés. Pánikreakciókra nem számítanak, a volatilitás ugyanakkor a szokásosnál nagyobb lehet. Az állampapírpiacon szintén növekedhet az ingadozás, de visszafogottabb gyengülés várható.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Az arany lehet a nagy nyertes
A K&H elemzői szerint a bizonytalanság elhúzódása nem tesz jót a részvénypiacoknak, a menekülő eszközök, így az arany számára viszont kedvező. Öröm az ürömben, hogy ennek hatására az egyre inkább a szigorítás irányába forduló Fed várhatóan meghátrál, és decemberben nem fog kamatot emelni, azonban ezzel együtt sem biztos, hogy rövid távon sikerül megnyugtatni a piacokat – írják elemzésükben.
Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere szerint a Fed kamatemelésének újbóli elhalasztása teret enged a fejlődő, így a hazai kötvénypiacnak is, azonban ennek pozitív hatását csak részben fogjuk érezni, mivel a bizonytalanság miatt a kötvénypiacokon is érvényesülhet a kockázatkerülés.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Valószínűtlen az emelés
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a piac teljesen kiárazta a Fed decemberi kamatemelését, hiszen a befektetők úgy vélik, hogy a Trump győzelem egyet jelenthet a piacon eluralkodó volatilitással, és volatilis időszakban valószínűtlen a kamatemelés. A Fed-kamatemelés késése a szakértő szerint teret engedhet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) arra, hogy tovább lazítson a monetáris kondíciókon, akár konvencionális, akár nem-konvencionális eszközökkel.
Az Erste vezető elemzője úgy véli, szerencsés esetben a közép-kelet-európai régió még profitálhat is abból, ha esetleg megindul a tőkekiáramlás Latin-Amerikából, illetve Ázsiából, hiszen az onnan távozó tőkének új helyet kell találni, és részben célpont lehet ez a régió is.