Sötét mód ikon
2026 június 12
A fürdővárosok járnak jól a hosszú hétvégével

A fürdővárosok járnak jól a hosszú hétvégével

Kihasználják a belföldi utazók a pünkösdi hosszú hétvégét, a Szallas.hu adatai szerint az ünnep nyújtotta háromnapos pihenőre egy átlagos hétvégéhez képest közel négyszer több foglalás érkezett. Pünkösd leginkább Budapesten, Egerben és Siófokon fog több vendéget eredményezni, akik a hoteleket, vendégházakat és panziókat fogják megtölteni.

„A nyári szezonon túl kétségkívül a hosszú hétvégéken utaznak el a legtöbben pihenni – ebben az évben erre legközelebb mindenszentekkor lesz lehetőség –, ezért sokan indulnak útnak most pünkösdkor. A vendégek átlagosan 2 napos csomagokat foglaltak, és 40 393 forintot fordítanak szállásra” – mondta el Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A pünkösdi hétvégére szóló foglalások negyedét rendezik SZÉP-kártyával a vendégek. „A 2014 során feltöltött összegeket éppen a hónap végéig, május 31-éig lehet felhasználni. Ebből adódhat, hogy a SZÉP-kártyával fizetők átlagosan többet, 44 451 forintot szánnak a hosszú hétvégi kikapcsolódásra” – tette hozzá Szigetvári József.

A legnépszerűbb ünnepi csomagajánlatokat jellemzően hotelek nyújtják, melyekkel a Szallas.hu adatai alapján Balatonfüreden, Velencében és Zamárdiban, míg a Szallasguru.hu-n rögzített foglalások szerint Siófokon és Tapolcán fognak élni a vendégek.

Top 10 belföldi utazási célpont a pünkösdi hosszú hétvégén: Budapest, Eger, Siófok, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Miskolctapolca, Balatonfüred, Hévíz és Balatonföldvár.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.