Nem jelentek meg
Az ügyészség csütörtökön kezdeményezte ezt a lépést, miután az érintettek nem jelentek meg a bíróságon az idézésre.
Hárman közülük, Carles Puigdemont, Mertitxell Serret és Antoni Comín kérvényezték, hogy videokonferencián tehessenek vallomást, de ezt Carmen Lamela bíró elutasította.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
A tárgyaláson megjelent a leváltott katalán kormány kilenc tagja, akik közül nyolcat előzetes letartóztatásba helyeztek. Egyedül Santi Vila védekezhet szabadlábon, de csak, ha kifizette az 50 ezer eurós (15,5 millió forintos) óvadékot.
Így fogadták a döntést
A döntés ellen tüntetés kezdődött több katalán városban kora este. Barcelonában a parlament épületénél gyűlt össze nagy tömeg, amely a „politikai foglyok szabadon bocsátását” követeli. Csakúgy mint Lleidában és Gironában.
„Katalónia legitim kormányát bebörtönözték az elveikért és amiért hű maradt a parlament által elfogadott megbízatásához” – írta a Twitter-oldalán a bírósági döntést követően Carles Puigdemont.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A bebörtönzöttek szabadon engedésére szólított fel rendkívüli sajtótájékoztatóján Ada Colau, Barcelona polgármestere is, aki aránytalannak nevezte a bírói döntést, amit egyúttal támadásnak tart a katalán intézmények és az állam demokratikus alapelvei ellen.
Tovább bonyolódik a katalán helyzet
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette, hogy nem kér politikai menedékjogot Belgiumban, mondván, nem ezért utazott egykori kormánya több tagjával együtt Brüsszelbe, hanem mert az „Európa fővárosa”. A spanyol alkotmánybíróság közben felfüggesztette kedden Katalónia függetlenségi deklarációját, amelyet a katalán parlament múlt héten pénteken szavazott meg – adta hírül az alkotmánybíróság szóvivője.
Sajtóértekezletén Puigdemont rámutatott: az ügyüknek semmi köze a belga politikához, kifejezetten Brüsszelbe, „Európa szívébe” jöttek, hogy felhívják a figyelmet „Katalónia problémájára”.