Három százalékig meg sem állnának
Steven Mnuchin a CNBC televíziónak nyilatkozva 2018-ra 3 százalékos gazdasági növekedést ígért, és „nagy gazdasági változásokat” helyezett kilátásba.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Kifejtette, hogy a pénzügyi válság óta folyamatosan lassuló gazdasági növekedés anomália és az Obama-kormányzat politikájának következménye. Úgy vélte, ezen lehet változtatni, és azt mondta, a Trump-adminisztráció 3 százalékos, vagy ennél is nagyobb gazdasági növekedést szeretne elérni a jelenlegi 1,8 százalékkal szemben.
A növekedés gyorsítását alapvető fontosságúnak nevezte.
A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy az adórendszer átalakításának ügyében a tárca folyamatosan egyeztet a képviselőház és a szenátus republikánus politikusaival. Augusztusra ígérte az új pénzügyi reformot, amely szerinte versenyképesebbé teszi az amerikai vállalatokat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Erős dollár, jó dollár
A várható árfolyampolitikát illetően az erős dollár mellett foglalt állást, kifejtve, hogy az erős nemzeti valuta a gazdaságba vetett bizalom jele, és „hosszú távon jó dolog”. A kínai valutával kapcsolatos politikáról óvatosan nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy egészséges kétoldalú kapcsolatokra törekszenek a világ második legnagyobb gazdaságával.
„Sok területen kell együttműködnünk” – mondta, hozzátéve, hogy a kereskedelmi kapcsolatokat meg kell vizsgálni, arra viszont nem tért ki, amit Donald Trump választási kampányában gyakran hangoztatott a kínai „valutamanipulációról”.
A beiktatás óta eltelt egy hét alatt Mnuchin mintegy tíz külföldi pénzügyminiszterrel és több nemzetközi szervezet vezetőjével, így a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával, Christine Lagarde-dal folytatott megbeszéléseket és – a The Wall Street Journal című lap információi szerint – szorosan együttműködik Gary Cohnnal, az Országos Gazdasági Tanács igazgatójával, aki korábban kollégája volt a Goldman Sachs bankháznál.