Sötét mód ikon
2026 június 11
Állami támogatással hasít az e-autók piaca

Állami támogatással hasít az e-autók piaca

Az olcsó a nyerő

A Reuters által idézett adatok szerint 2016-ban november végéig 402 ezer elektromos és hibrid autót adtak el Kínában, 60 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez meghaladja az összes többi ország együttes teljesítményét. A kínai kormány célja, hogy 2020-ra ötmillió ilyen gépkocsi fusson az utakon.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Az elektromos és hibrid autók zöme viszonylag olcsó, hazai márkás, mindössze 100 kilométer hatótávolságú. Az állami támogatással e modellek, mint a legnépszerűbb Chery eQ, mindössze 60 ezer jüanba, mintegy két és fél millió forintba kerülnek, támogatás nélkül azonban 160 ezer jüannál olcsóbban nem tudnák nyereséggel értékesíteni e gépkocsikat.

Az import autók ára többszöröse a Kínában gyártottaknál, a támogatással együtt is. Az elektromos autók terjedését ösztönzik azzal is, hogy számos nagyvárosban adminisztratív korlátokat alkalmaznak a benzinüzeműekre, ezekre nehezebb rendszámot szerezni.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ott az állam mindenhol

A gyártást is több milliárd dollárral támogatja Kína, azonban ilyen pénzekhez csak kínai, illetve vegyesvállalatok juthatnak, mint például a BYD és a BAIC Motor.

A nagy nyugati autómárkáknak kihívást jelent az is, hogy a támogatás feltétele a kínai piacra szánt, egyedi márkanevű autók gyártása. A gyártók támogatása 2020-ra megszűnik, de addigra nagy kapacitású, a piacon versenyképes elektromos autógyárak üzemelnek majd Kínában – véli az egyik legnagyobb gyár, a senzeni BYD szóvivője.

Kína lépéselőnyben van az elektromos autók gyártása terén – állapítja meg a cikk szerzője, utalva arra, hogy csak az amerikai General Motors 3,8 milliárd dollárt kíván befektetni e területen 2020-ig Kínában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.