Sötét mód ikon
2026 június 11
Az amerikaiak már nagyon túllennének a koreai válságon

Az amerikaiak már nagyon túllennének a koreai válságon

Az amerikai diplomácia vezetője a CBS televízió Szemben a nemzettel című vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában fejtette ki álláspontját. 

Békés nyomásgyakorlás

Hangsúlyozta: Egyesült Államok stratégiája az, hogy „békés nyomásgyakorlással” rávegye Észak-Koreát „a konstruktív és termékeny párbeszédre”. Tillerson kiemelte, hogy amerikai diplomácia célja olyan nemzetközi koalíció létrehozása, amely azt az „üzenetet küldi Észak-Koreának” és szomszédainak, hogy a világ a válság tárgyalásos megoldásának híve.

„Egyértelmű akarok lenni: békés megoldást keresünk” – szögezte le az amerikai külügyminiszter.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva szintén a diplomácia fontosságát emelte ki. Hozzátette azonban, ha ez nem működik, akkor James Mattis védelmi miniszter „készen áll” arra, hogy „kézbe vegye” a helyzetet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Haley az Egyesült Államok eddigi „felelősségteljes magatartását” hangsúlyozva leszögezte, hogy amennyiben Phenjan továbbra is kihívóan viselkedik, az Egyesült Államoknak meg kell védenie önmagát és szövetségeseit.

Nem akarnak háborút

„Észak-Korea megsemmisül, és tudjuk, hogy ezt egyikünk sem akarja. Egyikünk sem akar háborút” – fogalmazott. 

Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízió Ez a hét című műsorában arról beszélt, hogy az észak-koreai fenyegetéssel szemben „minden megoldás szóba jöhet”. McMaster pénteken a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy Washington eljutott a diplomáciai erőfeszítések határáig és „a katonai megoldás az asztalon van”.

Észak-Korea péntekre virradóra ismét ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely átrepült a japán Hokkaido sziget felett, majd a Csendes-óceánba zuhant. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken ismét rendkívüli ülést tartott és újabb határozatban ítélte el a rakétafelbocsátást, felszólítva Phenjant a rakétakísérletek haladéktalan leállítására.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.