Sötét mód ikon
2026 június 12
Az első akadályban elakadt az MTelekom – technikai elemzés

Az első akadályban elakadt az MTelekom – technikai elemzés

15 perces

Két emelkedéssel töltött nap után tegnap megakadt az MTelekom korrekciója fölfelé. 441-en érdemben nem sikerült átlendülni, a túlvett szintekről korrigált a papír 438-nál zárva a kereskedést. Ha nem esik a folytatásban 437 alá, akkor érintetlen maradhat ebben a körben a támaszszint, és újabb fölfelé fordulással próbálkozhat a 443-448-as szint elérésével az árfolyam. Ez a korábbi sáv jelenthet rövidtávon elsőként ellenállást, de ha sikerül átlendülni rajta, akkor a 450 fölötti tartomány lehetne elérhető 460-ig. A tegnapi nap alapján nem duzzad az erőtől a papír, így ez a folyamat hetekig is tarthat majd.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Kifogott a távközlési vállalat árfolyamán az 50 napos mozgóátlag, ezt tudta napon belül érinteni, de sok esélye nem volt a kriminálisan alacsony forgalom mellett áttörni az akadályt. Pedig szép fordulás láttunk a haramival és az azt követő megerősítéssel a támaszszinttől, de az emelkedéshez az akadályok leküzdése is elengedhetetlen. Ha a folytatásban sem tud mit kezdeni a mozgóátlaggal, akkor továbbra is képben maradhat a támaszszint 430-nál. Egyelőre az indikátorok sem tértek még magukhoz, az 50 napos MA fölött már pozitívabb kilátások lehetnének érvényben rövidtávra.

Heti

Bő egy hónap után ismét meghatározó támaszszintjét tesztelte az MTelekom árfolyama, de ezúttal is tartani tudott a 430-434-es zóna. A hét mérlege így is gyengülés lett, de a felpattanást követheti további emelkedés, ha az érdemi forgalommal tud társulni. Ez utóbbi pont lehet kérdéses, így könnyen lehet, hogy az elmúlt két hónap 20 forintos tartományában marad az árfolyam. 430 alatt az emelkedő trendvonal felé indulhat gyengülés 400 forintnál, míg egy lendületesebb emelkedő hullámmal a 460-475-ös tartományt lehet megcélozni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.