A K&H bankcsoport az első fél évben 22,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami éves szinten, a VISA részvények értékesítéséből származó 2016. évi egyszeri bevétel nélkül, 16 százalékos növekedés.
Rekordszintű nyereség
A tájékoztatás szerint a bankcsoport rekordszintű, 12,4 milliárd forint, egyszeri és rendkívüli tételek nélküli nettó nyereséget ért el a második negyedévben. A K&H Biztosító 1,4 milliárd forint eredményt ért el ez év első félében, ami elsősorban a magasabb biztosítási adó és az alacsony kamatkörnyezet miatt 19 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.
A biztosító ugyanakkor felülmúlta a piac teljesítményét a nem-életbiztosítási üzletágban éves szinten elért 20 százalékkal növekvő díjbevételével. A K&H bankcsoportnál a nettó kamat- és díjbevételek egyaránt nőttek, köszönhetően a magasabb üzleti volumeneknek és a növekvő ügyfélszámnak, ami ellentételezte az alacsony kamatkörnyezet hatását.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Amik az eredmény létrejöttéhez hozzájárultak
Az eredményt segítette a hitelezési értékvesztés-visszaírás, valamint a bank-, és társasági adó alacsonyabb szintje is – közölték. A K&H összesen 152 milliárd forintnyi új hitelt helyezett ki az év első félében a lakossági és a vállalati szegmensekben, mintegy 16 000 magánszemélynek, valamint több mint 1400 vállalati projekt finanszírozására.
A K&H Bank a második legnagyobb piaci szereplő a mérlegfőösszeget és az ügyfélvolument tekintve is – idézi a tájékoztatás David Moucheront, a K&H-csoport vezérigazgatóját.
A tájékoztatás szerint a hitelezési piacon részesedésük 2016 júniusa és 2017 júniusa között 9,9 százalékról 10,0 százalékra emelkedett. Új lakossági jelzáloghitelként 48 milliárd forintot helyezett ki a bankcsoport, ami 32 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Emellett 12 milliárd forint új személyi hitelt folyósítottak 2017 első fél évében, ami az egy évvel korábbinak több mint kétszerese.