Sötét mód ikon
2026 június 13
Benyújtotta népszavazási kérdéseit az LMP

Benyújtotta népszavazási kérdéseit az LMP

Az Alaptörvényen elbukhat a kérdés

Szél Bernadett társelnök az NVI budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: céljuk az, hogy a nép dönthessen a kérdésben, és ennek érdekében elmennek a falig, „de ha kell, annál tovább is”.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Az MTI kérdésére az ellenzéki politikus közölte: meg kell változtatni az alaptörvényt, ha az nem engedi, hogy referendumot írjanak ki ebben a kérdésben. Az ország NATO- és EU-tagságáról döntő népszavazás előtt is változtattak a jogszabályokon – mondta.

Úgy fogalmazott: állampolgári összefogással születtek a kérdések. Hozzátette, várják a további kérdéseket, és amelyiket sikerre esélyesnek látják, azt be fogják nyújtani.

Szerintük káros lenne a bővítés

Az atomerőmű kérdésében a fejlődést évtizedekre „parkolópályára tevő” paksi bővítés mellett „a magyar demokrácia ügyéről van szó”. Nem hagyják, hogy a népszavazási kérdéseket ellehetetlenítsék, és a kormány meggátolja, hogy az emberek döntsenek a beruházásról – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hadházy Ákos, a párt másik társelnöke arról beszélt, hogy 3000 milliárd forint a paksi beruházás becsült költsége, de a tapasztalatok szerint az eredetileg kalkulált összeg duplája a végső számla. Ez azt jelenti, hogy a magyaroknak „családonként kétmillió forintot kell ebbe beledobni”, erről pedig joguk van az embereknek dönteni. Ezeket a vitákat Magyarországon nem folytatták le vagy csak látszólagosan – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Megszüntetik a folyó eljárásokat
Ungár Péter elnökségi tag azt hangsúlyozta: Brüsszelben valószínűleg elbukik az utolsó, Pakssal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás is, amivel „nyilvánvalóvá válik, hogy vagy mi állítjuk meg ezt a beruházást, vagy senki”.

Ezeket a kérdéseket nyújtották be

Az öt most benyújtott kérdés közül az első: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezetőek?”.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő paksi atomerőművi blokkok leállását követően Magyarországon atomerőművekben ne termeljenek áramot? – szól a második.

A harmadik arról kérné ki a polgárok véleményét, hogy egyetértenek-e azzal: az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől előírja az atomerőművi áramtermelő kapacitások teljes egészének megújuló energiaforrásokkal történő kiváltását.

A negyedik azt tudakolná a szavazóktól: egyetértenek-e azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a kabinetet, kezdeményezze a magyar és az orosz kormány közötti, a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló egyezmény felmondását.

Az ötödik pedig úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől megtiltja az atomerőművekben történő áramtermelést?”.

Halad az engedélyeztetés
A Paks II. projekt tavasszal megkaphatja a másodfokú környezetvédelmi engedélyt és a telephely-engedélyt is – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos egy szerdai konferencián.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.