Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a
jelek szerint marad az optimizmus a piacokon, folytatódhat az
emelkedés. A pozitív hangulat a magyar tőzsdére is átragadhat, a
szakértő 1 százalék körüli erősödésre számít. Főként a Mol, az OTP
és a Richter részvényei iránt lehet nagyobb befektetői érdeklődés –
tette hozzá.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-hez
eljuttatott kommentárjában szintén kifejtette, hogy továbbra is
pozitív a nemzetközi befektetői hangulat. A piaci szereplők
valamennyire megnyugodtak a Brexit-szavazás után, mivel a nagyobb
központi bankok szükség esetén élénkítő intézkedések bevezetését
ígérték – közölte.
A szakértő szerint a hazai részvénypiacon is folytatódhat a
keddi optimizmus, de az emelkedés mértéke várhatóan jóval kisebb
lehet. Hozzátette, az OTP árfolyamában érdemes figyelni a 6500
forintos szintre, amely megakaszthatja az emelkedést a későbbiekben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 836,61 pontos,
3,30 százalékos emelkedéssel, 26 226,84 ponton zárt kedden, a
részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt. A Mol 650
forinttal, 4,06 százalékkal, 16 650 forintra erősödött, 1,4
milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal,
3,56 százalékkal, 6400 forintra nőtt, forgalmuk 9,4 milliárd
forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,83
százalékkal, 444 forintra emelkedett, forgalma 362,8 millió forint
volt. A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 3,02 százalékkal,
5460 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd
forintot ért el.