Sötét mód ikon
2026 június 12
Brexit: May bejelentette, mikor kezdik a kilépést

Brexit: May bejelentette, mikor kezdik a kilépést

Theresa May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette, hogy London március végéig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét.

Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.

Véget vetett a találgatásoknak

A brit kormányfő most először adott hozzávetőleges tájékoztatást a cikkely aktiválásának várható menetrendjéről. Eddigi nyilatkozataiban visszatérően csak annyit közölt, hogy ez a lépés az idei év vége előtt nem várható, mivel a brit kormánynak előbb ki kell dolgoznia tárgyalási stratégiáját.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Theresa May a vasárnapi BBC-interjúban is hangsúlyozta, hogy pontos dátum továbbra sincs. Hozzátette azonban: reméli, hogy miután az EU-partnerek azt már tudják, hogy az 50. cikkely aktiválása 2017 első negyedében megtörténik, „el lehet végezni bizonyos előkészületi munkálatokat”, és így az érdemi tárgyalási folyamat simább lehet.

Ez az Egyesült Királyságnak, az Európai Uniónak és az üzleti vállalkozásoknak egyaránt érdeke – mondta a brit miniszterelnök.

Nem bíztak May-ben

Korábban voltak olyan sajtótalálgatások, hogy Theresa May az 50. cikkely aktiválásával megvárhatja akár a 2017 szeptemberében esedékes németországi parlamenti választásokat is. Elhangzottak olyan uniós vélemények is, hogy a német választások előtt aligha kezdődnek el az érdemi kilépési tárgyalások.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a BBC rádiónak a minap kijelentette: véleménye szerint a tényleges tárgyalási folyamat a brit kilépés feltételeiről csak az új német kormány hivatalba lépése után indulhat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az Európai Unió állam- és kormányfőinek testületét, hozzátette: ez azt jelenti, hogy az érdemi tárgyalások esetleg csak 2017 októberében vagy novemberében kezdődhetnek, addig legfeljebb „technikai jellegű” egyeztetésekre van mód.

Szintén tavasszal törlik a csatlakozási törvényt

Theresa May interjút adott a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak is, közölve: a brit kormány tavasszal kezdeményezi a parlamentben annak az 1972-ben kelt törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek alapján Nagy-Britannia csatlakozott az európai közösséghez.

May szerint a csatlakozási törvény visszavonása az első szakasza lesz annak a folyamatnak, amelynek végére Nagy-Britannia „ismét szuverén és független országgá válik”. A hatalmi és hatásköri jogok visszatérnek a választott brit intézményekhez, és ez azt jelenti, hogy az Európai Unió jogszabályainak hatálya megszűnik Nagy-Britanniában – tette hozzá a brit kormányfő.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.