Sötét mód ikon
2026 június 11
Cégek keltek útra a katalóniai népszavazás miatt

Cégek keltek útra a katalóniai népszavazás miatt

Visszatérés a törvényességhez

„A legjobb megoldás, és azt hiszem ebben mind egyetértünk, a visszatérés a törvényességhez” – hangsúlyozta a politikus, aki szerint így elkerülhetők a „nagyobb bajok”, szerinte az egész társadalom ezt szeretné, katalánok milliói is ezt kérik.

Meggyőződését fejezte ki, hogy Spanyolország meg fog birkózni ezzel e helyzettel, történelme során már megélt „nagyon nehéz” pillanatokat, de mindig képes volt előre haladni.

Carles Puigdemont katalán elnök szerda esti televíziós beszédében jelentette is, hogy végrehajtják a népszavazás eredményét. Korábban pedig már kifejtette: ez azt jelenti, hogy a katalán parlamentben nyilatkozatot fogadnak majd el a függetlenségről.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Költözködés

A katalán események hatására a Banco Sabadell, Spanyolország ötödik legnagyobb bankja arra készül, hogy áthelyezze székhelyét Barcelonából Alicantéba, így garantálja a jogbiztonságot ügyfeleinek és részvényeseinek.

Sajtóértesülések szerint fontolgatja a barcelonai székhelye elköltöztetését a CaixaBank is, amely Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézete. A vasárnapi függetlenségi népszavazás óta az Eurona Wireless távközlési szolgáltató vállalat és az Oryzon Genomics biotechnológiai cég is bejelentette: Madridba költözteti központját.

A munkanélküliség jóval kardinálisabb probléma

A spanyol társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétette szeptember elején készült felmérését arról, hogy mi aggasztja az országban élőket. A kutatók kiemelték: megnőtt az katalán függetlenség miatti aggodalom az elmúlt két hónapban. Míg júliusban ezt a megkérdezettek 3,8 százaléka sorolta az ország három fő gondja közé, addig a múlt hónapban már 7,8 százalék.

A katalán kérdés miatt érzett aggodalom azonban messze elmarad az ország legnagyobb problémájának tekintett munkanélküliség mögött, amelyet a válaszadók 69,5 százaléka jelölt meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.