Meddig tarhat még az emelkedés?
Az áremelkedés különösen a belvárosban volt jelentős, ahol a magyar és külföldi befektetők egyaránt erősítették a keresletet, akik a turizmus bővülésére alapozva a magasabb hozamú, rövid távú lakáskiadás mellett döntöttek. Az Airbnb-ben a lakásfejlesztők is látnak lehetőséget, több belvárosi projektben elsősorban a befektetési célú vásárlókra alapozva hirdetnek lakásokat.
„A lakáspiacot jellemző ciklikusság felívelő szakaszában a kérdés az, hogy meddig tarthat a mostani áremelkedés. Az idei év első negyedévében tovább emelkedtek az árak, a Lakás2017 szakértői szerint azonban az emelkedés üteme valamelyest csökkenni fog” – mondja Ditróy Gergely, a Lakás2017 szakmai vezetője.
„A drágulás vége még nem látszik – a reálgazdaság és a bérek alakulása, a lakáspiac számára kedvezően alakuló alapkamat és hitelkamatok sem utalnak arra, hogy hirtelen véget érne a felívelés – a következő évek során inkább az áremelkedés fokozatos lassulására számíthatunk” – hangsúlyozta.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A lakásárak országos átlaga mögött egyre nagyobb különbségek vannak, amit elsősorban a főváros drágulása okoz. Budapesten az idei év első negyedévében 400 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárakat mértek, a tervezett és építés alatt álló új lakások négyzetméterára a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint viszont elérte a 670 ezer forintot.
Az új lakások az V. kerületben a legdrágábbak, ahol 1 millió forintos négyzetméterár alatt szinte egyáltalán nincs új lakás, de több projektben 1,5-2 milliós négyzetméterárakkal is találkozhatnak a vásárlók. A tágabban értelmezett belvárosban – vagyis a VI. és VII. kerületben – is legalább 700-800 ezer forintba kerül egy új lakás négyzetmétere.
Új lakáshoz Budapesten legolcsóbban a külső pesti kerületekben juthatunk, ahol néhány esetben 500 ezer forint alatt van a fajlagos ár, ezek azonban többnyire nagyobb méretű sorházi ingatlanok.
Győr is az élen jár
A megyeszékhelyek közül Győr a legdrágább, ahol a lakásárak Budapest legolcsóbb kerületeihez hasonlóak. Emellett az Észak-Dunántúl emelhető még ki, a keleti országrészből pedig Kecskemét és Debrecen az, ahol valamivel magasabbak az árak. A Balaton továbbra is keresett, ahol az új építésű vízparti vagy ahhoz közeli projektek emelik jelentően az átlagárat.
A lakásárak emelkedése az értékesítési idő enyhe emelkedését okozta. A mostani árszinteken, ha valaki nagyobb lakásba költözne, vagy vidéki lakását eladva vásárolna Budapesten, sokkal nagyobb árkülönbözetre kell számítania, mint néhány évvel ezelőtt, ami gátat szab az adásvételek drasztikus növekedésének.
A fennmaradó árkülönbséget a vásárlók jelentős része hitelből fedezi, amit a mostani alacsony kamatkörnyezet is erősít. A Lakás2017 szakértői szerint a következő időszakban emelkedni fog a lakásvásárláshoz kapcsolódó hitelek aránya.
Milyen lakást kapsz kétmillió alatt Budapesten?
Továbbra is élénk érdeklődés jellemzi a hazai lakáspiacot, még mindig sokan nézelődnek, és keresnek lakást akár befektetésnek, akár lakhatásra. Az árak ugyanakkor nagyon-nagy szórást mutatnak nem csak az ország különböző részei között, de Budapesten belül is. Az új lakások terén ötszörös a különbség a főváros legdrágább és legolcsóbb lakásai között – derül ki a Lakás2017 elemzéséből.