A tudatos és költséghatékony gazdálkodás mellett több intézkedési programot is indított, valamint új vállalati stratégiai terv megalkotásán dolgozik.
Saját eszközök, belső erőforrás
A tavalyi év elején indított H2O program kiemelt célja volt a korábban kiszervezett tevékenységek teljes vagy részleges visszaszervezése, amelynek köszönhetően hosszú távon jelentős összeget takarít meg a DRV Zrt.
2017 eleje óta hibaelhárítási tevékenységeket, karbantartási munkákat és villanyszerelési feladatokat is saját eszközökkel és belső erőforrással lát el a társaság, így az alkalmazott külső vállalkozók kiváltásával éves szinten 440 millió forintot spórol.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Több szolgáltatásának visszaszervezésével munkavállalóit hosszútávon képes megtartani a DRV Zrt., saját szakember állományának bővítésével pedig munkahelyeket teremt.
Hatékonyabb működés
Az átalakított szervezti struktúra is eredményesnek bizonyult, mivel a párhuzamosságok felszámolása és a racionalizáltabb belső folyamatok révén a DRV Zrt. hatékonyabban működik. Az átalakított struktúrának köszönhető megtakarítás eléri a 600 millió forintot.
Az elmúlt időszakban felülvizsgálatra került a társaság energetikai rendszere. A szennyvíztelepek korszerűsítései, valamint az ivóvíz-szivattyúk optimálisabb alkalmazása 150 millió forint költségmegtakarítást eredményezett.
A DRV Zrt. áttekintette iszapkezelési gyakorlatát is, amelynek eredményeként a szennyvíziszapot – elszállítása helyett – a mezőgazdaságban hasznosítják újra. Ez évi 50 millió forint költségcsökkenést jelent.
Kevesebb jármű, kisebb benzinköltség
A gépjármű park csökkentésével várhatóan 150.000 liter üzemanyaggal kevesebbre lesz szükség 2017-ben, így a gépjárművek üzemeltetésén további 4,5 millió forintot tud spórolni a társaság.
A DRV Zrt. további költséghatékonyságot célzó intézkedési programokat is indított az év elején.
Az első negyedévben tervezett ütemben kezdődött meg a nem lakossági felhasználók vízmérő leolvasásainak ritkítása, haviról féléves gyakoriságra, illetve megvalósult a részszámlás felhasználók körében a kéthavi számlázás bevezetése, melyek a számlázással kapcsolatos működési költségek csökkentését eredményezik.
Új vállalati stratégia
Kintlévőségei kezelésére és az illegális csapadékvíz-bevezetések felderítésére az idei évtől pedig még nagyobb hangsúlyt fektet a társaság egész szolgáltatási területén.
„A DRV Zrt., mint a Dunántúl meghatározó víziközmű szolgáltatója a 2017-es évben a belső és külső kihívások, környezeti változások figyelembe vétele mellett új vállalati stratégia megalkotását határozta el” – emelte ki Volencsik Zsolt vezérigazgató.
„Az új stratégiai terv kidolgozására, gondozására és működtetésére megalakítottuk a stratégiai csoportot, melynek elsődleges küldetése elősegíteni a fenti kiemelt cél megvalósítását” – tette hozzá.