Sötét mód ikon
2026 június 12
Egyre több a hamisítvány az EU-ban

Egyre több a hamisítvány az EU-ban

15 százalékos növekedés

A bizottsági tájékoztatás szerint több mint 40 millió olyan terméket tartóztattak fel az Európai Unió külső határain – összesen csaknem 650 millió euró (mintegy 200 milliárd forint) értékben -, amelyekről a hatóságok azt feltételezik, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó jog megsértésével állították elő őket. Ez 15 százalékos növekedést jelent a 2014-ben regisztrált adatokhoz képest.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A lefoglalt termékek legnagyobb hányadát, mintegy 27 százalékát a korábbi évekhez hasonlóan a cigaretta teszi ki. A fogyasztók egészségét, illetve biztonságát veszélyeztető egyéb fogyasztási és használati cikkek – mint például az élelmiszerek és üdítőitalok, a testápolási termékek, a gyógyszerek, a játékok és az elektronikus háztartási berendezések – részaránya együttesen eléri a 25,8 százalékot – írta az uniós bizottság.

Honnan hozzák?

Tavaly is Kínából érkezett a legtöbb hamisított áru, az összes termék 41 százaléka, utána pedig sorrendben Montenegróból, Hongkongból, Malajziából és Beninből. Megjegyezték, hogy Beninből például nagy mennyiségű élelmiszert kíséreltek meg behozni az unió területére.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Tavaly Mexikó volt a hamisított szeszesitalok elsődleges származási országa, Marokkó pedig az üdítőitaloké. A testápolási termékek tekintetében Malajzia, a ruházati termékeket illetően Törökország volt az első helyen, ami pedig a hamisított mobiltelefonokat és tartozékokat, memóriakártyákat, számítógépeket és azok alkatrészeit, illetve a CD-ket, DVD-ket és öngyújtókat illeti, Hongkong volt a listavezető.

Hamisított cigarettákat elsősorban Montenegróból kíséreltek meg behozni, illegális gyógyszereket pedig főként Indiából.

A lefoglalt áruk több mint 91 százalékát megsemmisítették, vagy a jogsértés által érintett márkák jogtulajdonosával együttműködésben bírósági eljárást indítottak a jogsértés megállapítására – közölte az Európai Bizottság.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.