Sötét mód ikon
2026 június 13
Egyre többen élvezik az e-autó előnyeit

Egyre többen élvezik az e-autó előnyeit

Csak 15 percbe kerül

Mihály Renáta felidézte: a zöld rendszámtáblát 2015. szeptember végétől lehet igényelni. Az erre vonatkozó rendelet szerint alapvetően környezetkímélő járművekre lehet kérni a zöld rendszámtáblát, így például az elektromos járművekre, valamint a nulla emissziós járművekre, vagyis amelyek egyáltalán nem bocsátanak ki légszennyező anyagot.

A főosztályvezető azt mondta: egyre többen kérik autójukra a zöld rendszámtáblát, mivel számos előnye van. Így például bizonyos helyeken ingyen lehet feltölteni a járműveket, egyes városokban – köztük a főváros összes kerületében – ingyen parkolhatnak, továbbá a gépjárműadó megfizetése alól is mentesülnek.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A főosztályvezető azt mondta: a rendszámtáblát bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában lehet igényelni, az ügyintézési idő nagyjából tizenöt perc.

Tavaly óta van a kivételezés

Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám.

Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak. Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás járművek, és hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.