Sötét mód ikon
2026 június 12
Elárulta a kormány a nyugdíjterveket

Elárulta a kormány a nyugdíjterveket

Rétvári Bence közölte, hogy a jövő évi költségvetési javaslat háromszázalékos nyugdíjemeléssel tervez, és a nyugdíjprémiumra több mint 32 milliárd forint többletforrást tartalmaz. Ősszel lehet majd beszélni arról, hogy pontosan mekkora összeget jelent ez a nyugdíjasoknak – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány nemcsak megőrizte, hanem 2010 óta 9,5 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét. A nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a gazdaság 3,5 százalék feletti növekedéssel teljesít, és a büdzsé tervezett hiányát is tudják tartani – mondta.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy az Országgyűlés kedd délután vitanapot tart a nyugdíjasok helyzetéről, és ezt azok a szocialisták kezdeményezték, akik – mint mondta – elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól és „egekbe emelték” a rezsit. Továbbá a tervükben szerepelt, hogy nyugdíjadót vetnek ki, és ez minden nyugdíjasnak 16 ezer forintjába került volna – jegyezte meg.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Rétvári Bence közölte azt is, hogy a jövő évi költségvetési tervezet 260 milliárd forintot tartalmaz a Nők 40 program fedezetére.

Kiemelte azt is, hogy a nyugdíjasoknak ugyancsak fontos az is, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket a legalacsonyabb áfával terhelik, továbbá a rezsicsökkentés révén évente átlagosan mintegy 100 ezer forint marad a nyugdíjasok zsebében.

Olvastad már? Egyre tudatosabbak vagyunk, ha nyugdíjról van szó
A magyar munkavállalók 42 százaléka vagy rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, vagy tervezi azt az OTP Öngondoskodási Indexének legutóbbi eredményei szerint. Ez 13 százalékos emelkedés a korábbi eredményekhez képest.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.