Sötét mód ikon
2026 június 11
Éledezik az ingatlanfejlesztői piac

Éledezik az ingatlanfejlesztői piac

Az IFK csütörtöki közleményében kifejti, hogy nő a fejlesztések alapterülete is: a 2013-as 42 ezer négyzetméter után az idén 71 ezer négyzetméternyi iroda, raktár, üzem és lakóépület munkálatai zajlanak.

Elmozdulhat a mélypontról a piac

Az egyesület szerint az idén várhatóan elindul a mélypontról az ingatlanfejlesztés Magyarországon. 2013-ban mindössze 108 millió euró értékben valósítottak meg fejlesztéseket az IFK tagvállalatai, amely 13 éve a leggyengébb teljesítmény volt.

Az idei növekedés a makrogazdasági mutatók és ezáltal a befektetői bizalom javulásának, a GDP növekedésének köszönhető – idézi a közlemény Takács Ernőt, az IFK elnökét.

Fiókban a tervek

Az elnök hozzátette, hogy az idei teljesítmény leginkább a tíz évvel ezelőtt mértnek felel meg: akkor 139 millió eurónyi fejlesztésbe vágtak bele az IFK-tagok, vagyis még mindig nagyon messze van a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény.

Az ingatlanfejlesztők eddig 600 ezer négyzetméternyi olyan fejlesztésre szereztek engedélyt, amely a válság miatt nem indulhatott el. Ezen beruházások összértéke 1,6 milliárd euró, amely az idei előrejelzés közel tízszerese – olvasható a közleményben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.