Sötét mód ikon
2026 június 10
Felújítandó lakást venne? – Budapesten már 1,1 millió felett van a négyzetméterár

Felújítandó lakást venne? – Budapesten már 1,1 millió felett van a négyzetméterár

Budapesten már a felújítandó lakásokért is átlagosan 1,1 millió forint feletti négyzetméterárat kérnek, miközben a piacot továbbra is a befektetők uralják. A Duna House adatai szerint 2026 elején a fővárosi tranzakciók 53 százaléka mögött befektetési szándék áll, így a saját célra vásárlók egyre élesebb versenyben próbálnak labdába rúgni.

Budapesten már a rossz állapotú lakásokért is súlyos pénzt kérnek. Forrás: Unsplash (illusztráció)

Még mindig a befektetők a legerősebb szereplők

A budapesti felújítandó ingatlanok piacán továbbra is a befektetők vannak előnyben. Ez azt jelenti, hogy a saját célra vásárlók, például az első lakásukat kereső fiatalok, gyakran olyan szereplőkkel versenyeznek, akik gyorsabban döntenek, több készpénzzel rendelkeznek, és pontosabban látják a hozamlehetőséget.

A Duna House szerint ugyanakkor az Otthon Start program hatására a saját célra vásárlók is aktívabban jelentek meg ebben a szegmensben. Ez magyarázhatja, hogy a befektetési céllal vásárlók aránya csökkent, de a piac szerkezete ettől még nem fordult meg – számolt be az ingatlanpiaci helyzetről a Duna House.

A rosszabb állapotú lakások is jelentősen drágultak

A budapesti felújítandó lakások átlagos négyzetméterára 2026 elejére meghaladta az 1,1 millió forintot. Ez mintegy 20 százalékos drágulást jelent éves szinten. A felújíítandó ingatlanoknál a vételáron felül  még jelentős felújítási összeget is rá kell költeni. A kereslet azonban továbbra is erős. A jó helyen lévő, kisebb lakásokért sokszor verseny alakul ki a vevők között, mert felújítás után gyorsan értékesíthetők vagy jó hozammal kiadhatók.

Vidéken jóval nyugodtabb a piac

A fővárossal szemben vidéken mérsékeltebb az érdeklődés a felújítandó ingatlanok iránt. Ott az átlagos négyzetméterár jellemzően 350–400 ezer forint között alakul. Ez azt jelenti hogy a budapesti árszintnél alacsonyabb áron lehet felújítandó ingatlan venni.  Ez jól mutatja, hogy a piac kettévált. Budapesten a felújítandó lakás gyakran befektetési termék, vidéken viszont inkább hagyományosabb lakáspiaci szerepet tölt be.Itt a vásárlók saját célra vesznek felújítandó ingatlant . Így kisebb a verseny és visszafogottabbak az árak.

A kisebb lakások lettek a legkeresettebbek

A vevők egyre inkább a kisebb alapterületű lakásokat keresik. Míg korábban a 70 négyzetméter feletti ingatlanok is népszerűek voltak, most már a 60 négyzetméter körüli lakások pörögnek a legjobban.

Ennek egyszerű oka van. a felújítási költségek jelentősen emelkedtek, így a kisebb lakások korszerűsítése kevesebb kockázattal jár, és gyorsabb megtérülést ígér. A vevők ma már nemcsak a vételárat nézik, hanem azt is, mennyibe kerül majd valójában lakhatóvá vagy eladhatóvá tenni az ingatlant.

Kik adják el és kik veszik ezeket a lakásokat?

Az eladók többsége a 60 év feletti korosztályból kerül ki. Sok esetben örökölt ingatlanokról van szó, vagy olyan nagyobb lakásokról, családi házakról, amelyek fenntartása idősebb korban már túl nagy terhet jelent.

A vevői oldalon ezzel szemben a 30–50 év közötti korosztály a legaktívabb. Ők jellemzően már rendelkeznek annyi tőkével, hogy vállalni tudják a felújítás költségét és kockázatát is, akár saját célra, akár befektetésként vásárolnak.

A felújítandó lakás már nem olcsó kompromisszum

A mostani piaci helyzet egyik legfontosabb tanulsága, hogy a felújítandó lakás Budapesten már egyáltalán nem számítanak olcsó alternatívának. A piac nem a rossz állapotot, hanem a potenciált árazza. Ha egy kisebb lakás jó helyen található, akkor a vevők hajlandók magas árat is fizetni érte, mert a felújítás után gyorsan értékesíthető.

Ezért a felújítandó ingatlanok piaca ma már sokkal inkább a jó számolásról, mint a szerencséről szól. Aki ebben a szegmensben akar vásárolni, annak nem elég az árat nézni. A felújítás teljes költségét, a várható hozamot és a versenyhelyzetet is mérlegelnie kell.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Unsplash (illusztráció)

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.