Február elején szavaz a parlament
Az alsóház elé terjesztett rövid, mindössze négysoros tervezet szövege szerint Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján értesítést küldhet Brüsszelnek arról, hogy az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Az alsóház a jövő héten, illetve február 8-án három vitanapot tart, és az utolsó vitanapon szavaz is a beterjesztett javaslatról.
Muszáj lesz megkérdezni a képviselőket
Theresa May korábban többször is hangoztatott álláspontja szerint az 50. cikkely aktiválása – amelyet a kormány az idei év első negyedének végéig irányzott elő – az ő személyes döntési jogkörébe tartozik.
A legfelsőbb bíróság keddi végzésében azonban kimondta, hogy a brit parlament szuverén jogköre az EU-tagságot megszüntető folyamat elkezdésének előzetes jóváhagyása.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az ezt megerősítő jogerős legfelsőbb bírósági határozat indoklása szerint az íratlan brit alkotmányosság általános szabályaként a brit kormánynak a döntési kiváltságjog ősi intézménye alapján joga van saját hatáskörében dönteni nemzetközi szerződések felmondásáról. A kormány azonban nem érvényesítheti ezt a jogát, ha egy ilyen döntés a parlament által már elfogadott, az adott nemzetközi szerződéshez szervesen kötődő járulékos törvények módosulásával is jár; ebben az esetben előzetes parlamenti jóváhagyás szükséges.
A legfelsőbb bíróság végzése szerint mindezek figyelembevételével a brit kormánynak előzetes parlamenti döntést kell kérnie a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválása előtt.
Módosító indítványok
Az ennek megfelelően csütörtökön beterjesztett határozati javaslat parlamenti elfogadása garantáltnak tekinthető, bár az egyes alsóházi frakciók máris jelezték, hogy számos módosító indítványt nyújtanak be a tervezethez.
A Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) alsóházi képviselőcsoportja 50 módosító indítvánnyal készül a vitára. Ezek között a párt előzetes tájékoztatása szerint szerepel majd egy olyan módosítási tervezet is, hogy az Egyesült Királyság „felülvizsgált feltételekkel” maradjon az EU tagja, ha az EU-val a kilépési tárgyalások végén létrejövő megállapodást az alsóház képviselői elutasítanák.
Skóciában a szavazók 62 százaléka a bennmaradásra voksolt a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson, és az SNP-kormány azóta többször is felvetette, hogy Skócia nem hagyja magát akarata ellenére „kirángatni” az Európai Unióból. Országos átlagban a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre szavazott a referendumon.
A legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt vezetője csütörtökön utasította a Labour-frakció tagjait az 50. cikkely aktiválásának jóváhagyására. Jeremy Corbyn a BBC televíziónak kijelentette: a brit parlamenti eljárásrendszerben honos három fokozatú utasítási skála közül a legszigorúbbat – „three-line whip” – adta ki a munkáspárti frakciónak arra, hogy a voksoláson jelen kell lenni, és el kell fogadni a határozati javaslatot.
A „háromszor aláhúzott utasításként” lefordítható „three-line whip” megszegése esetén elvileg a vétkes képviselő frakciótagságát is felfüggeszthetik.