15 perces
Letörte a korábbi konszolidációs sávot is az MTelekom árfolyama pénteken, ezzel szabad utat kapott a további korrekció a nagy 500-as szint irányába, 503-nál zárta a kereskedést a papír. A korábbi, 503 és 502 között található rés már képezheti a támaszszint részét. Fűzhetünk reményeket az 500-as szinthez, korábban korrekció esetén itt fogalmaztunk meg beszállási lehetőséget. Továbbra is ez a preferált forgatókönyv, 500 szignifikáns elesése kifejezetten negatív jelzés lenne rövidtávon, érdemes tehát szemmel tartani a támaszt. Sikeres felfelé fordulás esetén a meredek csökkenő trendből kilép próbálhat 510 fölé visszatérni a papír első körben.
Támasz: 500
Ellenállás: 509-512

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nem szép a távközlési vállalat grafikonja rövidtávon, megérkezett a harmadik vaskos piros gyertya is a sorban, és bár közeledünk az 500-as szinthez, a jelenlegi technikai kép láttán felmerülhet a kérdés, hogy kitart-e ez a támasz. Az indikátorok negatív momentumot mutatnak, ami 500 elesésével erősödhet meg, ezt támogatja az esésben is jelentős forgalom. A mai nap során tehát az említett támasz lehet a figyelem középpontjában. A szint alatt találjuk még a korábbi emelkedő háromszög alsó szárát alkotó emelkedő trendet, ami próbálhat 500 alatt a papír segítségére lenni. Egyelőre azonban érdemes óvatosnak maradni, és a partvonalról figyelni, mi vár az 500 forintos támaszszintre. Az eladói nyomás enyhülése esetén lehet érdemi vételeken gondolkodni.
Támasz: 500
Ellenállás: 520

Heti
Masszív hullócsillag gyertya jelent meg az MTelekom hetes grafikonján, a kitörésnél nagyobb forgalommal gyengült a héten a papír. Az 520-as célszintet sikerült érinteni, de a hetes gyertya láttán jogosan merülhetnek fel kétséges a folytatást illetően. Egy megerősítés a jelzésre az 500-as szint letörését eredményezheti, ami már az indikátorok még kitartó pozitív jelzését is negatív irányba fordíthatja. Ráadásul hosszú távú csatornatetőnél vagyunk, amiből nem sikerült a kitörés, az előző heti gyertyával együtt pedig inkább arra következtethetünk, hogy az alakzatban folytathatja a papír. 500 letörésével akár a 475-480-as szinthez is megnyílhat az út első körben.
Támasz: 500
Ellenállás: 520
