A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 113,07 ponttal, 0,64 százalékkal, 17 ezer 716,39 pontra emelkedett.
Az S&P 500-as mutató 21,53 ponttal, 1,05 százalékkal erősödött, és 2066,7 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 76,78 ponttal, 1,59 százalékkal emelkedett, és 4920,72 ponton zárt.
A Fed a fókuszban
A befektetők arra vártak, hogy közzétegyék az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának múlt havi üléséről készült jegyzőkönyvet.
Az utóbbi napokban vegyesen nyilatkoztak a Fed döntéshozói, ugyanakkor Janet Yellen Fed-elnök egyértelműen óvatosságra intett, és inkább a „galambok” pártját fogta.
Egy hete egy New York-i gazdasági fórumon kijelentette, hogy a globális kockázatok beárnyékolják ugyan a kilátásokat, de nem fogják súlyosan érinteni az amerikai gazdaságot. Ugyanakkor továbbra is azt tartja helyesnek, ha a Fed „óvatosan bánik” a kamatemeléssel.
Elemzők arra következtettek szavaiból, hogy nemigen támogatna egy kamatemelést a nyíltpiaci bizottság következő, április 26-27-i ülésén. Yellen kijelentései gyengítették a dollárt, ez viszont támogatta a bányaipari és energiaipari részvények árfolyamát, mert a gyengébb dollár olcsóbbá teszi a nyersanyagokat a más valutát használó befektetők számára.
Nyertes cégek
A nyugat-európai tőzsdékhez hasonlóan New Yorkban is felülteljesítőek voltak az energiaipar és az egészségügyi szektor vállalatai. Az olajipari cégek közül a Chevron 1,8 százalékkal, a Hess 5,3 százalékkal, az Exxon Mobil pedig 1 százalékkal drágult, míg az olajipari szolgáltatásokat nyújtó Halliburton árfolyama 6,5 százalékkal, a Baker Hughes-é pedig 7,9 százalékkal emelkedett arra a hírre, hogy az amerikai kormányzat nem engedélyezi egyesülésüket.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az egészségügyi vállalatok, főleg a gyógyszercégek amiatt emelkedtek, hogy meghiúsult a Pfizer és az Allergan fúziója. A Pfizer 4,3 százalékkal, az Allergan pedig 3,3 százalékkal drágult, míg a daganatos betegségek kezelésére szolgáló gyógyszereket gyártó Celgene 5,1 százalékot, a Vertex Pharmaceuticals pedig 7,5 százalékot nyert.
Emelkedett az olaj
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedett szerdán.
A jelentős drágulás egyrészt annak volt köszönhető, hogy egy kuvaiti illetékes úgy nyilatkozott, vannak arra utaló pozitív jelek, hogy a dohai találkozón mégiscsak megállapodás jön létre a kitermelés befagyasztásáról. Másrészt meglepetésre nem növekedett, hanem csökkent az amerikai kereskedelmi olajtartalék szintje a múlt héten.
Közép-európai idő szerint fél nyolckor az északi-tengeri Brent könnyűolaj júniusi szállításra hordónként (159 liter) 39,68 dollárba került, 1 dollár 81 centtel, 4,78 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 1 dollár 76 centtel, 4,90 százalékkal, 37,65 dollárra nőtt.
Az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,41 százalékkal (5 dollár 10 centtel) 1224,50 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.
Az euró 0,28 százalékkal 1,1417 dollárra erősödött a nemzetközi bankközi devizapiacon. Napi legalacsonyabb jegyzése 1,1327, a legmagasabb pedig 1,1432 dollár volt.
Így zárt Európa
Emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei szerdán, főleg a kiskereskedelmi és egészségügyi vállalatok szerepeltek jól. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,70 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 26 298,11 ponton zárt szerdán.