A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,26 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,47 százalékos nyereséggel indította kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,29 százalékkal emelkedett nyitáskor.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27 628,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest nem változott.
Esik az olaj ára
A túlkínálat miatti aggodalmak hatására a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.
Péntek délelőtt kilenc óra után néhány perccel az észak-tengeri Brent könnyűolaj októberi szállításra hordónként (159 liter) 42,92 dollárba került, 31 centtel, 0,72 százalékkal volt olcsóbb előző napi záróáránál az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 26 centtel, 0,63 százalékkal, 40,88 dollárra esett.
Az eurót 1,1090 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,13 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Döntöttek Japánban
Ázsiában vegyes képet mutattak a vezető tőzsdeindexek pénteken. A tokiói mutatók erős kilengéseket mutattak a japán jegybank kamatalakító ülésén hozott döntések bejelentése után.
A központi bank nem változtatott irányadó kamatán és eszközvásárlási programjának évi 80 ezer milliárd jenes, nagyjából 681 milliárd dolláros keretösszegén sem. Ugyanakkor 3300 milliárd jenről 6 ezer milliárd jenre (58 milliárd dollárra) emelte azt az összeget, amelyet mennyiségi enyhítési programjának keretében a tőzsdén kereskedhető befektetési alapok (ETF) jegyeinek vásárlására fordíthat évente. Emellett megduplázta – 12 ezer milliárd jenről 24 ezer milliárd jenre – növelte a külföldön működő japán vállalatoknak nyújtott dollárhitelprogramja keretösszegét is.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Tokióban 0,31 százalékos pluszban, míg Ausztráliában 0,15 százalékos, Sanghajban 0,27 százalékos, Sencsenben 0,29 százalékos, Hongkongban 0,90 százalékos, Szöulban pedig 0,15 százalékos veszteségben álltak az indexek zárás előtt.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,34 százalékos mínuszban, 437,06 ponton állt a helyi idő szerinti késő délutáni kereskedésben.
Sok adatot jelentenek
Makroadatokban gazdag lesz a nap. Az uniós és a nemzeti statisztikai hivatalok délelőtt sorra hozzák nyilvánosságra a második negyedéves gazdasági növekedés előzetes – a második becslésen alapuló – adatait, délután pedig az Egyesült Államokból érkezik a GDP-adatsor. Az euróövezet júniusi munkanélküliségi rátája mellett a fogyasztói árak júliusi alakulását mutató előzetes adatokat is közzéteszi az Eurostat, míg Svájc vezető gazdaságkutató intézete, a zürichi Konjunkturforschungsstelle (Kof) júliusi konjunktúrafelmérését mutatja be.
Még mindig a Richter van fókuszban
Az elemezők alacsony forgalomra számítanak péntek a Budapesti Értéktőzsdén, a befektetők továbbra is a Richter papírjára figyelnek. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy nem számít jelentős mozgásra pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom alacsony lesz.
Utalt arra, hogy csütörtökön viszonylag gyengén szerepeltek a részvények, és pénteken is hasonló árakra számít a kereskedésben.
Az európai GDP-adatokat 11 órakor teszik közzé, ennek hatása lehet a nemzetközi részvénypiaci kereskedésre, így akár a budapestire is, illetve délben hasonló mutatót hoznak nyilvánosságra Amerikában. Ezek lesznek a nap meghatározó eseményei külföldön – mondta.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a magyar piaci kereskedési volumene valószínűleg alacsony marad, egyrészt a nyári szezon miatt, másrészt a befektetők felkészülnek a következő hetekben várható gyorsjelentésekre.
Pénteken a Richterre figyelnek, a cég csütörtökön tette közzé jelentését, és ez alapján pozitív korrekcióra számítanak a gyógyszergyári papír árfolyamában, miután a menedzsment megerősítette, hogy a bevételekben korábban várt 5 százalék körüli esésnél enyhébb lehet az éves csökkenés – mondta az elemző.
Így zárták a csütörtököt
Csütörtökön mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A DAX 0,43 százalékkal 10 274,93 pontra esett, a londoni FTSE-100 index 0,44 százalékkal, 6721,06 pontra, a CAC-40 pedig 0,59 százalékkal, 4420,58 pontra süllyedt.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,86 százalékkal, 2973,73 pontra, míg a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe 1,00 százalékkal 1338,28 ponton esett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,58 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 27 628,47 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 5,019 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
Eltérően alakultak az indexek napközben csütörtökön a New York-i tőzsdéken, végül vegyes mutatókkal zárták a kereskedést.