Az élelmiszerár-index, ami júliust kivéve az év folyamán folyamatosan emelkedett, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által, az öt legfontosabb élelmiszer alapanyag nemzetközi piaci ármozgásait tükröző súlyozott mutató.
Ármozgások
Az októberi növekedést a cukor és a tejtermékek drágulása váltotta ki. Előbbi 3 százalék fölötti áremelkedését a brazil és indiai termelési kimaradásokra adott piaci reakció okozta. Nőtt a sajtok és a vaj ára azután, hogy megélénkült az Európai Unió országaiban a belső kereslet, így végül a tejtermékeknél majdnem 4 százalékos árszintnövekedést regisztráltak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Ezzel szemben a FAO 2,4 százalékos csökkenést állapított meg az olaj- és zsírfélék esetében, amint a pálmaolaj iránti hónapok óta gyengélkedő kereslet továbbra is visszafogott maradt. Kontinensünk sertésexportja Kínába gyengélkedett az ősz folyamán, ennek hatására 1 százalékkal zárt alacsonyabban világszinten a húsfélék átlagára.
A FAO gabonaár-index 1 százalékkal növekedett, miután bár a teljes búzatermés nagyobb lesz a vártnál, ennek csak egy kis része lesz kiváló minőségű.
Friss becslések a gabonáról
Az idei mezőgazdasági szezonban összesen 2 571 millió tonna gabonát takaríthatunk be – 1,5 százalékkal többet tavalyhoz képest.
A FAO legfrissebb Gabonakészletek és –igények gyorsjelentéséből megtudható, hogy ezen belül a búza esetében is mintegy 4,3 millió tonnával jobb eredményt várhatunk (összesen 746,7 millió tonna) az előző havi becsléshez viszonyítva.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Oroszország kibocsátása rekordméretű lehet, de Kazahsztánban is igen kedvező időjárás volt. Ezzel a búza- és árpatermés bőven ellensúlyozza a kukoricatermésben várható, legfőképp az időjárás számlájára írható terméskiesését (Brazíliában, Kínában, az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban). A rizsre vonatkozó előrejelzések nem változtak.
Bár még korai lenne végleges megállapításra jutni, de jelen állás szerint a 2017-es őszi gabona az északi féltekén azt mutatja, hogy az amerikai gazdák az alacsony megtérüléstől tartva kisebb területen vetettek búzát. Oroszországban és Ukrajnában épp ellentétes folyamatok figyelhetők meg.
Több gabonára lehet szükség
A tavaszi búza vetése a déli országokban elkezdődött, az ideális időjárás miatt Dél-Amerikában bővülést várnak a szakértők: Argentínában akár 6 százalékkal nagyobb területen is termelhetnek kukoricát a 2015-ös amúgy is magas szintjéhez képest.
A globális gabonafelhasználás értékét a 2016-17-es szezonra 2 562 millió tonnára növelték. Leginkább az állati takarmány iránti igény növekedhet (2,7 százalékkal), amelyet fedezheti az kevésbé jó minőségű búza rekordmennyiségben (6 százalékkal több mint korábban) rendelkezésre állása.
Az élelmiszeripar 1 106 millió tonna gabonát dolgoz fel jelenlegi becslések szerint, 1,3 százalékkal többet, mint amivel korábban számoltak.
Jövő év végére akár 662 millió tonna gabona is pihenhet a raktárakban, nagy részben kínai és orosz búza formájában. A szemes termények kibocsátása 1,7 százalékkal mérséklődik Kína, Brazília és Dél-Afrika miatt. A világ rizstartaléka 169,8 millió tonna lesz.