Kell még hal!
Bitay Márton Örs fontosnak nevezte, hogy a balatoni haltelepítésekhez szükséges alapanyagot az ezért felelős Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. -t (BHN) maga termelje meg. Ennek érdekében a BHN-t és a másik állami tulajdonú céget, az egyebek közt 4 tógazdaság vagyonkezelését végző Balatoni Halászati Zrt.-t szeretnék összevonni.
„Azon dolgozunk, hogy a két cégben meglévő értékek egy cégben összpontosuljanak, ami már kizárólag és kifejezetten a balatoni haltermelésre, a tóba telepítendő halmennyiség előállítására és horgászturisztikai fejlesztésekre koncentrál” – mondta.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a balatoni halgazdálkodási társaságnak elkülönített több mint 300 millió forintot halgazdálkodási, élőhely-fejlesztési, horgászturisztikai beruházásokra, illetve a mögöttes tógazdasági fejlesztésekre fordíthatják.
Jó ötlet volt a halászat leállítása?
Jó döntésnek nevezte a nagyüzemi halászat leállítását a természetes vizeken, amelyet ismertetése szerint több felmérés, és a horgásztársadalom visszajelzései is igazolnak. Beszélt arról is, hogy a Balatonon egyedi engedélyekkel ismét lehetővé kívánják tenni a rendezvényekhez kapcsolódó bemutató-halászatot, amely többek között a tihanyi Garda Fesztivál része volt korábban.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A busával kapcsolatban szerinte szemléletleváltásra van szükség, nem a tóban lévő busák lehalászását kell elérni, hanem utánpótlásuk megszüntetését, hiszen a legújabb kutatások szerint a tóban lévő busa nem képes szaporodni.
A konferencián bejelentették, hogy a balatoni horgászati célú halgazdálkodás kutatásainak és fejlesztéseinek céljaira 1,492 milliárd forint támogatást nyert a Stratégiai K+F kiválósága elnevezésű programban az Új Széchenyi Terv keretében a BHN vezette konzorcium, amelynek további tagjai a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ – Halászati Kutatóintézet és a Szent István Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet.