Sötét mód ikon
2026 augusztus 10
Felújított Jenbacher motorvonatokmennek Győrből Veszprémbe és Szombathelyre

Felújított Jenbacher motorvonatokmennek Győrből Veszprémbe és Szombathelyre

Az eseményen jelképesen elindították az egyik felújított járművet. Homolya Róbert elmondta, hogy a két motorvonat a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. tulajdonában van, de egy üzemeltetési szerződéssel a MÁV felújította és üzemelteti a két járművet. Beszélt arról is, hogy az elmúlt évtizedekben közlekedési, mobilitási forradalom zajlott le a világban, Magyarországon azonban ennek a vesztese a vasút lett, mert az utasok száma az elmúlt húsz-harminc évben a felére csökkent. Az Európai Unió fenntarthatósági és környezettudatossági politikája abba az irányba mozdult el, hogy preferálja a közösségi közlekedés fejlesztését. Ezeknek a hazai fejlesztéseknek a célja, hogy a vasút teret nyerjen – mondta az elnök-vezérigazgató. Hozzátette, hogy azokon a vonalakon, ahol már megtörténtek a fejlesztések, két számjegyű utasforgalom növekedés történt, s reményei szerint a régióban is többen fogják majd használni a vasúti közlekedést.

Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a két motorvonat forgalomba állítása jelentős előrelépést jelent a régió közlekedésében, mert jobb és korszerűbb körülmények között lehet utazni. A motorkocsi utasterében 136 ülőhely és nyolcvan állóhely van – mondta. Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy 10-15 éve még meg akarták szüntetni a Győr-Veszprém közötti vasútvonalat. Bödecs Barnabás, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetségének elnöke elmondta, fontos lenne a pálya korszerűsítése, hogy a pályasebesség növelésével csökkenjen a menetidő, és ütemes menetrendet kellene kialakítani. A MÁV közleménye szerint a két motorvonat naponta kilenc alkalommal közlekedik a Győr-Veszprém és a Győr-Celldömölk-Szombathely vonalakon. A motorvonat klimatizált, árnyékolt ablakokkal felszerelt. Engedélyezett sebessége eléri az óránkénti 120 kilométert. Az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) 5147-es sorozatú prototípus járműve 1986-ban készült el, a sorozatgyártás 1987-től 1996-ig tartott. A Jenbacher Werke az ÖBB mellett a GYSEV-nek is készített motorvonatokat. A GYSEV 1991 és 1996 között a meglévő egy dupla és két szimpla motorkocsija mellé az ÖBB-nek gyártott motorvonatból is vásárolt és újított fel 2011-ben. A MÁV-Starthoz került dízel motorvonatok teljes körű karbantartását a GYSEV végzi szombathelyi üzemében. (FOTÓ)

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.