15 perces
17000 fölé tért vissza a tegnapi nap elején a MOL árfolyama, és a nap további részében is érdemben tudott emelkedni, elérve ezzel az elmúlt időszak sávjának tetejét, és az itt található ellenállási szintet. A 17250-17300-as zóna ezúttal is megakasztotta az emelkedést, két hét alatt negyedszer futott neki ennek az akadálynak a papír. A feladat tehát adott, a sávból történő kitöréssel kaphat lendületet rövidtávon az árfolyam. Elsőként 17500 elérése lehet a cél, ezt követően pedig már az ez évi csúcsok jönnek 17700 környékén. Amíg 17000 fölött maradunk, addig újabb próbálkozások jöhetnek a kitörésre, a lélektani szint alatt kerülhet ismét képbe a sáv alja 16750-nél.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Forgalom nélkül, de fölfelé törekedett tegnap az olajvállalat árfolyama, az 50 napos mozgóátlagra tudott ismét nyomást helyezni. Ennek az akadálynak a leküzdése nyithatná meg az utat az éves csúcsok irányába, illetve segíthetne a csökkenő trendvonal alatti kitörésben. Az indikátorok a semleges jelzésből próbálnak kivánszorogni, az MACD esetében látszik a fölfelé keresztezés szándéka, az említett mozgóátlag fölött jöhet érdemi bullish momentum.

Heti
Nem kísérelte meg az elmúlt héten a korrekciós trend megtörését a MOL árfolyama, 17300 fölé nem tudott emelkedni, így a trendvonal sem került nyomás alá. A támaszok egyelőre tartanak, 16700-tól az elmúlt hetekben kétszer is sikerül emelkedni. Ez a szint lehet a mérvadó a folytatásban is, letörésével mélyülhet tovább ez a csökkenő hullám, míg emelkedés esetén a trend megtöréséve lenne érdemi bullish jelzés, amit új lokális csúcsok követhetnek majd.
