Kamatemelés előtt
Az S&P500 emelkedése mellett szól az is, hogy az utóbbi időben számos Fed-döntéshozó nyilatkozott a médiában, hangsúlyozva azt, hogy az amerikai gazdaság készen áll a kamatemelésre. A nyilatkozó döntéshozók kicsit visszavettek a globális gazdasági környezettel kapcsolatos aggodalmak nyelvezetének éléből is. Egészségesebb egyensúlyi helyzet alakult ki az energiapiacokon, illetve a dollár piacán is.
A közelmúltban Janet Yellen nagyon egyértelműen nyilatkozott arról, hogy közeleg a kamatemelés. Az általános vélekedéssel ellentétben egy kamatemelés tulajdonképpen pozitív esemény, mivel a gazdaság erejét jelzi.
Úgy vélem, hogy ha mostanában kerül sor a kamatemelésre, akkor azt a piac tényleg pozitív jelnek tekinti majd, amelynek eredményeképpen az S&P500 még tovább emelkedhet.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Fontos adatokat jelentenek
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a hét a makrogazdasági adatok szempontjából kiemelkedő fontosságú: inflációs adatok érkeznek Európából, illetve publikálják a májusi amerikai termelői ISM adatokat is. Az Egyesült Államokban a foglalkoztatási mutatók is kijönnek pénteken, így várható, hogy az amerikai piacokat számos erőteljes makrogazdasági szám fogja támogatni a héten.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Az óvatos vélekedések szerint a makromutatók a vártnál kedvezőbben alakulnak majd, különösen a májusi gyártói ISM adat esetében, amely talán újabb tanújelét adja annak, hogy a május fordulópont volt a gazdaság teljesítőképességében. Talán emlékeznek még az olvasók, hogy a március és az április meglehetősen gyengén alakult.
Ha a május tényleg fordulópontnak bizonyul, és ezt a makrogazdasági adatok is megerősítik, akkor az S&P500 emelkedése új lendületet vehet – hívja fel a figyelmet az elemző.