Sötét mód ikon
2026 június 10
Gabriel: új módszer kell Észak-Koreával szemben

Gabriel: új módszer kell Észak-Koreával szemben

Hideg számítás

„Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor nem őrült” – hangsúlyozta a német diplomácia vezetője a Bild című lapnak.

A phenjani rezsim vezetője „hideg számításon alapuló stratégiát követ, azt gondolja, hogy ha rendelkezik atomfegyverrel, akkor biztonságban lesz, mert senki sem meri majd fenyegetni” Észak-Koreát – tette hozzá Sigmar Gabriel.

Helyes, hogy a nemzetközi közösség büntetőintézkedésekkel sújtja Kim Dzsong Un rezsimjét, de a szankciók nem hatnak azonnal – vélekedett.

Új módszer kell

Ebben a helyzetben mással kell próbálkozni, „nekünk is és Észak-Koreának is kell egy olyan biztonsági garancia, amely nem az atombomba”, erről a garanciáról pedig csak közvetlen kapcsolat révén lehet megállapodni. Ezért az Egyesült Államoknak, Kínának és Oroszországnak tárgyalásokat kell kezdenie Észak-Koreával – mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Felidézte, hogy a néhai SPD-kancellár, Willy Brandt úgynevezett új keleti politikája is nehéz körülmények között, „a hidegháború legsötétebb órájában”, 1968-ban kezdődött, amikor a Varsói Szerződés tagállamainak csapatai bevonultak Prágába, de ez a politika mégis sikeres volt, elvezetett Németország újraegyesítéséhez.

„Most megint eljött a víziók és a bátor lépések ideje” – tette hozzá a német külügyminiszter. Aláhúzta, hogy mindenképpen meg kell oldani az észak-koreai válságot, mert ha Kim Dzsong Un stratégiája érvényesül, „sok más ország is szerez magának atomfegyvert Észak-Korea példáját követve”, és ha ez megtörténik, akkor „gyermekeink nagyon veszélyes világban élnek majd”.

Ez volt az előzménye

Észak-Korea szeptember elején kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és pénteken ismét ballisztikus rakétát indított, amely átrepült a japán Hokkaido sziget felett, majd a Csendes-óceánba csapódott. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) aznap ismét rendkívüli ülést tartott, és újabb határozatban ítélte el a rakétakilövést, felszólítva Phenjant a rakétakísérletek haladéktalan leállítására.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig kilencszer hozott büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen, legutóbb szeptember 12-én.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.