Sötét mód ikon
2026 június 12
Gazdasági szupercsapatot hoz létre Donald Trump

Gazdasági szupercsapatot hoz létre Donald Trump

Ki lesz benne?

Trump „stratégiai fórumnak” nevezte el a konzultatív szervezetet, amelybe az amerikai gazdaság tizenhat jelentős és befolyásos személyiségét hívta meg. A jövőben velük kíván konzultálni gazdasági döntései előkészítésekor, illetve őket kéri fel gazdaságpolitikája véleményezésére.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A „stratégiai fórum” munkájában részt vesz majd a magántőke-befektetésekkel foglalkozó vállalatcsoport, a Blackstone alapítója és elnök-vezérigazgatója, Stephen Schwarzman, akinek – a Donald Trump közleményében foglaltak szerint – az lesz a feladata, hogy véleményezze a kormányzati politika döntéseinek hatását a gazdasági növekedésre, a munkahelyteremtésre, a termelékenységre.

Trump mások mellett Jamie Dimont, a JPMorgan Chase bankház vezetőjét, Bob Igert, a Walt Disney vezérigazgatóját, Mary Barrát, a General Motors vezérigazgatónőjét, valamint James McNerney üzletembert kérte fel, ez utóbbi az idén márciusig a Boeing elnöke volt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Trump eltökélt

Közleményében Donald Trump hangsúlyozta: „kormányzatom eltökélt abban, hogy támaszkodjék a magánszektor tapasztalataira, és csökkentse a kormányzati bürokráciát, amely akadályozza a vállalati innovációkat és a fejlődést”.

Trump egyúttal késznek mondta magát arra is, hogy párbeszédet folytasson a vállalatvezetőkkel a munkahelyek megőrzése, illetve újak létrehozása érdekében.

A megválasztott elnök bejelentette azt is, hogy az új fórum 2017 februárjának első hetében – az elnöki beiktatás utáni napokban – ül össze először, azután pedig rendszeresen tanácskozik.

A távozó elnök, Barack Obama is létrehozott konzultatív testületeket, amelyeknek vállalatvezetők voltak a tagjai.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.