Sötét mód ikon
2026 június 12
Háromszáz új alkalmazottat vesz fel IKEA

Háromszáz új alkalmazottat vesz fel IKEA

Hozzátette: a mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással
megépülő áruház az IKEA harmadik üzlete lesz Magyarországon, és ez
lesz az ország legnagyobb áruháza.

Az épület szerkezete elkészült, a belső gépészeti munkák
folynak – tájékoztatott. Az áruház belső kialakítása, és a termékek
elhelyezése év elején indulhat.

Hozzátette: a dolgozók nagyjából ötven százalékát már
felvették, eladási területekre, logisztikai és éttermi egységekbe
keresnek még munkaerőt. A toborzási tapasztalatokról azt mondta,
hogy kilencszáz jelentkező volt az első körben, az áruház jövő
tavaszi megnyitására biztosan sikerül feltölteni a létszámot.

Az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban
van, Magyarországon várhatóan 2017-ben elindulhat – mondta
Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője.

A soroksági IKEA mintegy 35 ezer négyzetméteres lesz, 1200
férőhelyes parkolóval, ahol elektromosautó-töltőket is elhelyeznek.
Lesz kültéri játszóház is, amit a soroksári óvodások terveinek
felhasználásával építenek fel.

Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje,
összesen 330 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise
rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel.

Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok
szerint a 2015. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14
százalékkal, 47 milliárd forintra nőtt. Az adózott eredmény 2,477
milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 1,628 milliárd
forintról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.