A Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) 20 éve bevezetett Richter Gedeon Nyrt. bebizonyította, hogy lehet magyar vállalatból nemzetközi mértékkel is mérhető gyógyszeripari konszernt kialakítani, amire büszkék lehetünk – emelte ki Katona Zsolt, a BÉT vezérigazgatója kedden a tőzsdén tartott sajtótájékoztatón.

A Richter részvényeivel 1994. november 9-én kezdődött meg a tőzsdei kereskedés, a húszéves évforduló alkalmából tartott rendezvényen Bogsch Erik, a cég vezérigazgatója indította el a keddi kereskedést a tőzsde csengőjének megszólaltatásával.
Richter a Budapesti Értéktőzsdén
Bevezetés: 1994. november 9.
Bevezetési ár: 1330 forint (2013-as splittel korrigálva: 133 forint)
Jelenlegi árfolyam (2014. november 7-én): 3728 forint
Kapitalizáció (2014. november 7-én): 694,8 milliárd forint
Közkézhányad: 58,66%
BUX-tagság: 1998. november 20-tól
Jelenlegi súlya BUX-indexben: 24,05% – a 3. legnagyobb súlyú papír
MSCI Hungary index tag: 1995. január 2. és 2012. december 2. között, majd 2013. november 27-én kerül vissza az indexbe
Forgalom (2013): 403 milliárd forint; 75,2 millió darab részvény; 202.823 kötés
Napi átlagforgalom (2013): 1,64 milliárd forint
Árfolyamnövekedés a bevezetés óta: 2703%, 28-szoros növekedés
Összes osztalék 1 részvény után a bevezetés óta eredeti névértékre (1000 forint) vetítve: 8740 forint, split utáni névértékre vetítve: 874 forint.
Maximális ár: 50.790 forint, 2006. május 10-én (splittel korrigálva: 5.079)
Üzletkötések száma a bevezetés óta: 2.195.014 darab
Gazdát cserélt részvények száma a bevezetés óta: 402 millió darab
Duplikált forgalom árfolyamértéken a bevezetés óta: 13.242 milliárd forint
Megbízható pozíció
Katona Zsolt elmondta, hogy az elmúlt húsz évben 13 ezer milliárd forint volt a Richter-papírok összesített forgalma, és ez több mint háromszorosa a BÉT-en lévő részvények összértékének, és a magyar GDP közel 40 százalékát teszi ki. Bevezetésekor a Richter a legnagyobb súlyú cég volt a tőzsdén, egy hónap múlva került be a BUX-indexbe, amelyben 19 százalékot képviselt. Pozíciója azóta is meghatározó, jelenleg a harmadik legnagyobb súlyú részvény az OTP és a Mol után.
A Richter a befektetők egyik kedvencévé vált, amit a tőzsde vezérigazgatója szerint a cég hiteles kommunikációja és a professzionális befektetői kapcsolattartás segítette elő. A tőzsdére lépés óta 28-szorosára nőtt a Richter részvényeinek árfolyama és összesen 162 milliárd forint osztalékot fizetett ki a részvényeseinek. A vállalat értéke a jelenlegi árfolyamon megközelíti a 695 milliárd forintot.
A legjobb döntés a cég életében
Bogsch Erik az egyik legjobb döntésnek nevezte a vállalat életében a tőzsdére lépést, ami segítette a céget a szemléletváltásban, a tőzsdei jelenlét pozitívumai közül pedig kiemelte a transzparenciát és az állandó teljesítménykényszert.
A cégvezető úgy fogalmazott: „jó döntés volt 1994-ben, hogy a privatizáció a Richter tőzsdére vitelével valósult meg. Így a két legfontosabb kritérium, a transzparencia és a tőkebevonás egyszerre történhetett meg. Cégünk, a Richter számára a tőzsdei jelenlét egyértelművé tette, hogy a vezetők és minden munkavállaló legfontosabb feladata a részvényesi érték növelése, az állandó teljesítményjavítás és ismétlem, az átláthatóság.”
„Jó érzés, hogy teljesítményünkkel elnyertük részvényeseink bizalmát, és hogy a cég központja Magyarországon maradt. Büszkék vagyunk arra, hogy nemzetgazdasági hozzájárulásunkkal jelentős szerepet játszunk a magyar gazdaságban. Mindent megteszünk, hogy a jövőben is megfeleljünk részvényeseink reális elvárásainak, és tovább öregbítsük a Budapesti Értéktőzsde hírnevét. Szeretném remélni, hogy a hazai részvényesek száma fokozatosan bővülni fog” – tette hozzá a cégvezető.
Jelen, jövő
Beke Zsuzsa a Richter kommunikációs igazgatója a kérdésünkre válaszolva elmondta, jelenleg stratégiaváltás folyik a cégnél, amely révén generikus gyártóból úgynevezett specialty pharma vállalattá alakul a cég. Azt a rést kívánják megtalálni, ahol magas hozzáadott értékű készítményekkel versenyképesen tudnak jelen lenni főként a Richter számára elsődleges nőgyógyászati területen. Emellett piacaik diverzifikálására törekszenek, arra, hogy csökkentsék a FÁK orosz függősét (Oroszország, Ukrajna és a FÁK országok jelenleg mintegy 30 százalékkal részesednek az értékesítésből). Az elmúlt években sikeresen jelentek meg a saját branddel a nyugat-európai piacokon, illetve Kínában és idén Latin-Amerikában is.