Sötét mód ikon
2026 június 12
Ideje újítani a japán kapcsolatokon

Ideje újítani a japán kapcsolatokon

Ideje már újítani

Budai Gyula erről azt követően beszélt telefonon Tokióból, hogy tárgyalt a japán főállatorvossal, Norio Kumagaival. A megszelések fő témája a madárinfluenza miatt kialakult kereskedelmi embargó volt.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A miniszteri biztos felidézte, hogy ez év február közepén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tokióban tett látogatásakor a japán agrárminiszterrel folytatott megbeszélésen egyetértett abban, hogy az 1967-es állategészségügyi megállapodást egy újjal kell felváltani. Ennek lényege, hogy azokból a régiókból származó magyar baromfitermékeket, amelyeket a madárinfluenza nem érint, nem tiltanák ki Japánból.

Most ugyanis olyan megállapodás van érvényben a két ország között, amely szerint Magyarországról madárinfluenza esetén nem lehet baromfitermékeket Japánba bevinni. Magyarországnak Ázsiában az élelmiszerexportot tekintve Japán a legnagyobb felvevő piaca.

Megtette Japán az első lépést

A két ország közötti állategészségügyi megállapodás újratárgyalásáról egyetértés van – hangsúlyozta Budai Gyula. Japán már megküldte Magyarországnak azt a kérdőívet, amelynek kitöltése és visszaküldése után megkezdődhetnek a konkrét megbeszélések.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Tárgyaltak arról is, hogy a hőkezelt termékek esetében is oldják fel a japánok a beviteli korlátozást a magyar baromfitermékeknél. A hőkezelés hatására ugyanis a baromfiinfluenza vírusa elpusztul, így emberi fogyasztásra alkalmassá válik a termék. A japánok a felvetésre gyors választ ígértek, a magyar vaddisznóhús exportjáról pedig megkezdődtek a tárgyalások – mondta.

A miniszteri biztos kedden Tokióban, Magyarország képviseletében részt vesz a Foodex Japan kiállítás hivatalos megnyitóján, majd megnyitja a magyar standot. Magyarországot 19, ezen belül több húsipari cég, méhész és borász képviseli Ázsia legnagyobb élelmiszeripari kiállításán. Hozzátette: a Sakura Japan Women’s Wine Awards 2017 – a japán nőknek készített borok – díjátadóján gyémánt trófeát kap egyetlen magyarként a Pannon Tokaj Pincészet 2013-as Tokaji 6 puttonyos aszúja.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.