Sötét mód ikon
2026 június 11
Így támogatnák az őstermelőket

Így támogatnák az őstermelőket

Rövid kitérő a kettős minőségre

Jakab István hangsúlyozta, hogy a probléma még fontosabb területté teszi az élelmiszerminőség ellenőrzését, és megjegyezte, hogy csak rövid ellátási láncokkal, a termelő és a vevő közvetlen kapcsolatával lehet az áruk minőségét, frissességét garantálni.

Új elképzelés

Beszámolt arról a kormányzati elképzelésről, hogy vidéken, a ház körül, saját gazdaságban keletkezett többlet hasznosításában a régi ÁFÉSZ szakcsoportok mintájára szeretnének logisztikai rendszert kialakítani egy-egy térségben.

Felvásárláson túl szolgáltatás is

Ezekben a központokban nemcsak a felvásárlás, hanem egyfajta szolgáltatás is elérhető lenne – mondta, és utóbbira példaként a vágópontot említette, ahol a felnevelt baromfit szakszerűen levágnák és szállításra előkészítenék. Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkára az őstermelők segítését a minőségi és bioélelmiszerek termelésében kulcsfontosságúnak nevezte.

Megjegyezte, hogy ők az Európai Bizottság szabályai szerint nem juthatnának beruházási támogatásokhoz, ezért a néhány ezer négyzetméteren gazdálkodó őstermelőket az állam támogatja: főállású őstermelőkként és vállalva a birtokméretük növelését 15 ezer eurós átalánytámogatást kaphatnak. A rendelkezésre álló ötmilliárdos keretből első körben egymilliárd forintot osztottak ki több mint 230 kisüzem között – tette hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az államtitkár fontosnak nevezte az eddig csak alapanyagot előállító, de idővel piaci megjelenést tervező termelők támogatását is. Számukra az élelmiszeripari pályázatok nyújtanak segítséget: a több mint 160 milliárd forintos keretből eddig már 90 milliárd forintnál is többet odaítéltek, amelyből majdnem ötmilliárd forint jutott a családi gazdaságoknak.

Külön keret lesz erre

Kis Miklós Zsolt kiemelte, hogy a rövid ellátási láncok kialakulását segítendő négymilliárd forintos keretet különítettek el. Ebből a csomagból azok a nonprofit szervezetek, konzorciumok, gazdasági társaságok részesülhetnek, amelyek a közvetítőket és kereskedőket kihagyva, a termelők és a fogyasztók közötti termékutakat biztosítják.

A Fejér megyei termelői mustra és vásár keretében pénteken szakmai konferenciát tartanak, ahol az előadók a termelői piacok, az élelmiszerbiztonság, a pályázatok és az értékesítés témakörökben tartanak előadásokat. Szombaton a Jancsárkertben közönségnapot tartanak, ahol a hagyományos háztáji, kézműves élelmiszerek mellett bio-, glutén- és laktózmentes, valamint paleo élelmiszereket is kínálnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.