Párizsban, Berlinben és Londonban is enyhén csökkent az irányadó index. A kereskedés első perceiben Londonban a FTSE-100 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,2 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,24 százalékos minuszban állt az irányadó mutató.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31 713,50 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest nem változott.
Az eurót 1,0406 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, 0,16 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz hajnal óta.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolaj fajta, a Brent és a WTI ára is növekszik a kora délelötti kereskedésben.
Délelőtt kilenc óra előtt az északi-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 55,71 dollárba került, 37 centtel, 0,69 százalékkal, drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként 37 centtel, 0,13 százalékkal, 53,67 dollárra drágult.
Visszafogott hangulatban
Elemzők rámutattak arra, hogy a befektetők valószínűleg már nem nyitnak újabb pozíciókat az ünnepek előtt, és minden bizonnyal nyereséget realizálnak, ugyanúgy, mint ahogy azt tette sok befektető Ázsiában is szerdán.
Napközben nem várható trendbefolyásoló fontosabb európai és tengerentúli makrogazdasági adat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ez várható Budapesten
Stagnálást és alacsony forgalmat várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a karácsony előtti napokban már nem várható jelentősebb mozgás és nagy forgalom. Az elemző a magyar tőzsdén stagnálásra, esetleg kisebb emelkedésre számít.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szintén nem számít érdemi elmozdulásra a magyar részvénypiacon. Kommentárja szerint a hangulat alapvetően továbbra is jónak mondható, és várhatóan kitart egész héten. A vezető részvények mozgása elválhat egymástól, jobban szerepelhet a Mol és a Richter, kicsit gyengébben az OTP, illetve a Magyar Telekom – tette hozzá.
Trend nélkül Ázsiában
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a még nyitva tartó piacokon sem alakult ki egyértelmű trend.
Kedélyjavító volt, hogy rekordszinten zártak előző nap a Wall Street irányadó tőzsdemutatói a berlini és az ankarai merényletek ellenére.
Az ázsiai piacokon a szokásosnál szerényebb volt a forgalom, amit az ünnepek közeledtével indokoltak a szakértől. Több piacon a befektetők nyereséget realizáltak, miután a tőzsdemutatók több hónapos, sőt éves csúcsot értek el a napokban.
A már bezárt tőzsdék közül a tokiói 0,26 százalékkal, a tajpeji pedig 0,41 százalékkal gyengült, ugyanakkor az ausztrál börzemutató 0,40 százalékkal erősödött. A még nyitva tartó hongkongi tőzsde fő mutatója 0,52 százalék, a sanghaji pedig 0,78 százalék pluszban állt a keddi záróértékhez képest, miközben a szöuli börzemutató 0,12 százalékos mínuszt jelzett.
Így zártak tegnap
Kedden a londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,38 százalékkal, a frankfurti DAX30 0,33 százalékkal, a párizsi CAC40 mutató pedig 0,56 százalékkal erősödött. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,73 százalékkal, 3279,49 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,49 százalékkal, 1429,66 pontra növekedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,12 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 31 713,50 ponton zárt kedden.