Kína húzta Európát
Az európai kereskedési idő befejeztével a nem hivatalos záróadatok szerint a frankfurti DAX index 2,56 százalék, a londoni FTSE-100 index 2,00 százalék, a párizsi CAC-401 index pedig 3,20 százalék nyereséget mutatott. A vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő EuroStoxx50 index 3,13 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 2,36 százalékkal erősödött szerdán.
Szerdán a kezdés is erőteljes volt, a londoni index 0,98 százalékos, a frankfurti 1,50 százalékos, a párizsi pedig 1,51 százalékos emelkedéssel indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,50 százalékkal növekedett nyitáskor. Kedden szintén növekedés jellemezte a legfontosabb európai piacokat.
Az indexek szerdai erősödését a kínai export várakozáson felüli márciusi növekedésének tulajdonították piaci szakértők. Márciusban Kína exportja a várt 2,5 százalék helyett 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg az előző hónapban 25,4 százalékos volt a visszaesés. Kilenc hónap óta márciusban növekedett első alkalommal a kínai export. A hatás elsősorban a nyersanyagipari és pénzügyi részvényeknek kedvezett. Londonban a Rio Tinto és Anglo American bányavállalatok részvénye 6-8 százalékkal erősödött.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A keddi négy hónapos csúcs után szerdán csökkent az olaj ára, az európai kereskedés végén a Brent nyersolaj 1,12 százalékkal a WTI nyersolaj 0,97 százalékkal állt olcsóbban hordónként 44,19 és 41,76 dolláros áron. Az arany ára csökkent szerdán, a határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre 1,17 százalékkal 1246,10 dollárra csökkent. Az euró gyengült, 0,94 százalékkal jegyezték alacsonyabban az európai piaci záráskor 1,1276 dolláron.
Eközben itthon
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy közepes forgalom mellett, pozitív napot zárt a BUX. A tőzsdék a jó kínai külkereskedelmi adatokra fókuszáltak, ezek húzták szerdán globálisan a részvénypiacokat – tette hozzá.
A szakértő szerint a nemzetközi optimista hangulat elsősorban a banki részvényeket segítette, az OTP-nél 2 százalékos volt az emelkedés, így a részvény ismét 7 ezer forint felett tudott zárni.
A Mol 115 forinttal, 0,72 százalékkal 16 185 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 2,03 százalékkal 7020 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 467 forintra emelkedett, forgalma 430,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 107 forinttal, 2,00 százalékkal 5455 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1757,33 ponton zárt szerdán, ez 8,07 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.