Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
Keményen javult a CEZ bevétele és nyeresége

Keményen javult a CEZ bevétele és nyeresége

A CEZ bevételei pedig 12 százalékkal 51,8 milliárd koronára bővültek – közölte kedden a többségi állami tulajdonban lévő energetikai társaság. A CEZ menedzsmentje ugyanakkor bejelentette, hogy a tavalyi nyereségből egy részvényre 24 koronás osztalékot fizetne a részvényeseknek. Elemzők többet vártak, 2018-ban egy részvényre 33 koronát fizetett a legnagyobb cseh energetikai cég a 2017-es nyereségből, és a jobb gazdasági eredmények miatt ennél is magasabb osztalékot vártak.

Amennyiben a június 26-ra tervezett részvényesi közgyűlés jóváhagyja a menedzsment javaslatát, akkor a cég 12,9 milliárd koronát fizet ki osztalékként. Ebből a cseh állam, amely a részvények több mint 70 százalékának tulajdonosa, mintegy kilencmilliárd koronát kap. Az első negyedév jó pénzügyi eredménye elsősorban a magasabb áramárak és az atomerőművekben megtermelt nagyobb mennyiségű villamos energia eladásának köszönhető – mutatott rá Daniel Benes, a CEZ vezáérigazgatója. A másik oldalon a CEZ számára kiadásnövekedést jelentett, hogy a környezetszennyezési kvóták megdrágultak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.