Trumptól a kereskedelmi háborúig
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics által elvégzett, a ház szakértői által pénteken ismertetett globális kockázati felmérés szerint Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta jelentősen nőtt azoknak a gazdasági szereplőknek az aránya, akik így vélekednek.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A vizsgálatba bevont befektetési társaságok 45 százaléka – a válaszadók legnagyobb egyedi csoportja – nevezte a következő két év legnagyobb kockázati tényezőjének azt a lehetőséget, hogy Donald Trump amerikai elnök intézkedései kereskedelmi háborúhoz vezetnek.
Az Oxford Economics londoni elemzői hangsúlyozzák, hogy a negyedévvel ezelőtti hasonló felmérésben a résztvevőknek még csak a 27 százaléka tartotta ugyanezt a fő világgazdasági kockázatnak. A cég új felmérése szerint az amerikai gazdaságpolitika okozta kereskedelmi háború lehetőségét a válaszadók 76 százaléka sorolta a három legnagyobb globális kockázati tényező közé az eggyel korábbi vizsgálatban mért 54 százalék után.
Mit hoz a jövő Európának?
Az Oxford Economics felmérésébe bevont gazdasági szereplőknek több mint a fele érzékeli úgy, hogy az elmúlt három hónapban nőtt a világgazdasági növekedés meredek ívű lassulásának kockázata.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A ház szerint növekszenek a befektetői félelmek az európai folyamatokkal kapcsolatban is. A populizmus előretörését, mindenekelőtt a radikális francia Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen elnökválasztási sikerének lehetőségét a válaszadók 44 százaléka – a legnagyobb egyedi csoport – sorolta az európai gazdaságot fenyegető három fő kockázat közé az Oxford Economics felmérésében.
Populizmus a háttérben
Más nagy londoni házak vizsgálatai is azt mutatják, hogy az európai befektetői közösséget komolyan aggasztja ez a lehetőség. A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő által az európai intézményi befektetői körben elvégzett új kockázati felmérés eredményei szerint a vizsgálatba bevont 1100 befektetési társaság legnagyobb egyedi csoportja, 63 százaléka a populizmus előretörését és az euróövezeti válság ebből eredő újbóli fellángolását tartja a legnagyobb kockázatnak.
Az amerikai kereskedelmi politika protekcionista fordulatának veszélyeit az európai befektetési cégek 22 százaléka sorolta a legfőbb kockázati tényezők listájának első helyére.
Megszenvedné a tőzsde
Egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings szimulációs forgatókönyveket tartalmazó tanulmánya szerint a populista és EU-szkeptikus pártok támogatottságának jelentős erősödése – különös tekintettel a több nagy euróövezeti országban esedékes idei választásokra – felélesztheti az euróövezet esetleges szétforgácsolódásával kapcsolatos befektetői félelmeket is.
A Fitch számításai szerint e feltételezett sokkhatás az euróövezeti periféria szuverén kötvényhozamait hatalmas mértékben, 200 bázisponttal emelné, és ezt a térségi részvénytőzsdék egyszeri, 30 százalékos zuhanása kísérné. A központi eurógazdaságokban a szuverén adósságpapírok hozama a hitelminősítő stresszhelyzeti forgatókönyve szerint nem emelkedne, de a tőzsdei árfolyamok ezekben a gazdaságokban is 15 százalékkal zuhannának.