Sötét mód ikon
2026 június 10
Két óra alatt véget ért a genfi béketárgyalás – Nincs áttörés Ukrajna és Oroszország között

Két óra alatt véget ért a genfi béketárgyalás – Nincs áttörés Ukrajna és Oroszország között

Kétórás egyeztetés után lezárultak a genfi béketárgyalások Ukrajna és Oroszország között, de áttörés nem született. A felek továbbra sem közeledtek a fontos kérdésekben. A harcok közben folytatódnak és a nemzetközi nyomás is egyre erősebb Kijeven.

A genfi tárgyaláson a felek nem mozdultak egymás felé. Forrás: YouTube

Nyomás Kijeven, kemény ellenállás Moszkvában

Mindössze kétórás egyeztetés után lezárultak a második napos béketárgyalások Genf városában Ukrajna és Oroszország delegációi között. Az áttörés elmaradt, miközben a diplomáciai nyomás Kijeven egyre erősödik, a frontvonalon pedig tovább folytatódnak a harcok. A felek nehéz, de tényszerű tárgyalásról számoltak be, konkrét megállapodás nélkül – számolt be a tárgyalások gyors befejezéséről a Reuters.

Feszült légkörben zajlott a második nap

A svájci helyszínen folytatott tárgyalások célja a több éve húzódó háború lezárásának előkészítése volt. A második nap azonban rövidre sikerült: két óra után véget értek az egyeztetések, ami jól jelzi, hogy a felek álláspontjai továbbra is jelentősen eltérnek. Diplomáciai források szerint a megbeszélések során elsősorban a területi kérdések, a biztonsági garanciák és a tűzszünet feltételei kerültek napirendre, de közeledés nem történt. A tárgyalások a tavaly februári Rijádihoz hasonlóan elakadtak.

Zelenszkij szerint Ukrajna nem enged a területi kérdésekben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök világossá tette, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely területi engedményekkel járna. Hangsúlyozta, hogy az ország szuverenitása és területi integritása nem lehet alku tárgya. Zelenszkij szerint a nemzetközi nyomás nem irányulhat kizárólag Ukrajnára, miközben Oroszország továbbra is fenntartja katonai jelenlétét a vitatott térségekben.

Az áttörés reményei azonban továbbra is alacsonyak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint „nem igazságos”, hogy Donald Trump amerikai elnök folyamatosan kompromisszumot kér országától, hozzátéve, hogy „a béke nem érhető el, ha a győzelmet Oroszország kapja”.

Moszkva szerint üzletszerű volt az egyeztetés

Az orosz fél visszafogottabb hangnemet ütött meg. A Kreml álláspontja szerint a tárgyalások nehezek, de konstruktív keretek között zajlottak. Vlagyimir Putyin elnök korábban jelezte, hogy Moszkva kész tárgyalni, de csak olyan feltételek mellett, amelyek figyelembe veszik Oroszország „biztonsági érdekeit”. Ez a megfogalmazás továbbra is komoly értelmezési vitákat szül, különösen a megszállt területek státuszát illetően.

Kettős nyomás alatt a helyzet, a harctéren nem állt le a háború

A genfi egyeztetések ideje alatt a háború folytatódott és nem álltak le. A katonai műveletek folytatódása gyengíti a bizalomépítést és rontja a gyors megállapodás esélyét. A nemzetközi közösség számára kulcskérdés, hogy sikerül-e olyan tűzszüneti keretet kialakítani, amely stabil alapot teremthet egy hosszabb távú politikai rendezéshez.

Van esély áttörésre?

A kétórás találkozó gyors lezárása inkább az álláspontok merevségét tükrözi, mintsem az egyezség felé haladást. A tárgyalások azt mutatják, hogy a diplomáciai oldal továbbra is megoldást keres, bár eredmény most sem született. A következő hetek viszont döntőek lehetnek. Vagy sikerül érdemi kompromisszumokat kidolgozni, vagy a konfliktus tovább húzódik, miközben a geopolitikai és gazdasági következmények egyre mélyebben érintik Európát és a globális piacokat is.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: YouTube

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.