Sötét mód ikon
2026 június 10
Kína is nyomást gyakorol Észak-Koreára

Kína is nyomást gyakorol Észak-Koreára

Megszűntették a szénimportot

Kína 123,8 millió dollárért importált Észak-Koreából májusban, ami 31 százalék csökkenés tavaly májussal összevetve és 2014 júniusa óta a harmadik legalacsonyabb behozatali adat volt. A két ország kereskedelmi forgalmában a mélypont idén áprilisban volt, 99,3 millió dollárral, a második legkisebb forgalmat márciusban jegyezték fel.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

A gyenge adatok elsősorban azzal a döntéssel állnak összefüggésben, hogy Kína áprilistól leállította a szénimportot Észak-Koreából, ami jelentősen csökkenti Phenjan devizabevételeit. A pénteki közlés szerint Kína májusi kivitele Észak-Koreába áprilishoz képest 11 százalékkal, éves összevetésben közel harmadával nőtt.

Máris érzik a hatását

Phenjannak csaknem 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott, hogy Kína tavaly jelentősen csökkentette a szénimportját Észak-Koreából. Az idei veszteség valószínűleg még nagyobb lesz, mivel márciusban a kínai szénimport 99 százalékkal esett februárhoz képest, áprilisban pedig megszűnt a behozatal.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az észak-koreai szénexport kiesésének legnagyobb haszonélvezője Mongólia, ahonnan megugrott a kínai szénimport. Mongólia az idei első öt hónapban 1,01 milliárd dollár értékben exportált szenet, ami 4,6-szorosa az egy évvel korábbinak. A Nikkei című japán lap a hét elején arról írt, hogy Kína hosszú hónapok óta csökkenti az országban dolgozó észak-koreaiak számát.

Ez a leghatékonyabb nyomásgyakorlás

A gazdasági napilap megjegyezte, hogy japán és amerikai vélemények szerint az egyik leghatékonyabb nyomás Phenjanra az olajszállítások csökkentése mellett a Kínában dolgozó észak-koreaiak számának a mérséklése, mivel ez Phenjan egyik fontos devizabevételi forrása.

A lap úgy tudja, hogy még tavaly márciusban, amikor az ENSZ BT határozatban ítélte el Észak-Koreát a negyedik kísérleti atomrobbantása miatt, a kínai hatóságok azt javasolták egyes cégeknek, hogy ne alkalmazzanak észak-koreaiakat.

Azóta ezeknek a kínai cégeknek a száma fokozatosan nő, különösen az Észak-Koreával határos kínai tartományokban. Egy másik japán lap, a Jomiuri Sinbun dél-koreai hírszerzési adatokra hivatkozva pedig arról számolt be, hogy az utóbbi időszakban Kína valószínűleg csökkentette a kőolaj- és feldolgozott olajtermékek exportját Észak-Koreába.

Elfogyott a mozgástér

Helyi beszámolók szerint májusban háromszorosára ugrott a benzin ára, majd némileg csökkent, jelenleg kétszeres az ár a május előtti szinthez képest. Szakértők szerint Japán és az Egyesült Államok gyakorlatilag kimerítették azokat a lehetőségeket, amelyekkel nyomást gyakorolhatnak Észak-Koreára, hogy hagyjon fel nukleáris kísérleteivel.

Ezért kulcsfontosságúvá vált Kína, amely Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere. Phenjan külkereskedelmének 90 százalékát bonyolítja le Pekinggel. Egyes becslések szerint Kínában mintegy 90 ezer észak-koreai vállal munkát, több százmillió dollárral gyarapítva Észak-Koreát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.