Sötét mód ikon
2026 június 12
Könnyebb lesz Ausztriába menni a munkavállalóknak

Könnyebb lesz Ausztriába menni a munkavállalóknak

Horváth Csaba projektmenedzser elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyéből, Vas megyéből és Zala megyéből több mint 85 ezren vállalnak munkát Ausztriában, de néhány magyarországi cégnél is dolgoznak osztrák munkavállalók, őket, valamint a velük foglalkozó szervezeteket kívánja segíteni a projekt.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A segítség lényege, hogy a munkavállalókat, a velük foglalkozó szervezeteket, hatóságokat olyan információkkal lássák el, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkavállalással, foglalkoztatással kapcsolatos ügyintézést.

„Azt szeretnénk, ha egy olyan működőképes struktúra jönne létre, amelyben a munkavállalók a határ mindkét oldalán ugyanazt az érdemi tájékoztatást kapják” – mondta.

Hozzáfűzte: konferenciákat szerveznek, bevonják a programba a régió szakképző iskoláit, tájékoztató kiadványokat készítenek, illetve információs honlapot és saját Facebook oldalt is indítottak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Tájékoztatása szerint a 2020-ig tartó projektben részt vesz a három nyugati megye kormányhivatala, adó- és vámigazgatósága, valamint a szakszervezetek illetékesei, osztrák részről pedig 13 hatóság és intézmény vállalt stratégiai együttműködést.

Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, hogy a Fairwork programnak számos előzménye volt, a magyar és az osztrák szakszervezetek korábban is dolgoztak határmenti munkavállalást segítő programokban, amelyeket a magyar és az osztrák kormány is támogatott.

Példaértékűnek nevezte a két szakszervezet közötti együttműködést. Szavai szerint az elmúlt években több mint 55 ezer regisztrált tanácsadást végeztek. Hozzáfűzte: szeretnék ha a horvát, a szlovén, a román és a szerb határ mentén is kialakulna hasonló együttműködés.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.