Sötét mód ikon
2026 szeptember 26
Lassulhat, de fenntartható marad a növekedés

Lassulhat, de fenntartható marad a növekedés

A szakértő elmondta: a magyar gazdasági növekedés 2015-ben haladta meg először a válság előtti, 2008-as szintet, azóta az EU-s támogatásoknak és az export növekedésének köszönhetően magas, kivéve a 2016-os évet, amikor lassult az uniós pénzek kifizetése. Elmondta, idén 5 százalékhoz közeli növekedést várnak a szakemberek, jövőre viszont már csak 3 százalék körülit. Ennek döntően külső oka lehet, például az, hogy csökken az export és a beruházás. Ezután a növekedés fő hajtóereje a belső kereslet növekedése lehet, nem elsősorban a beruházások, hanem a fogyasztás – tette hozzá. Halmai Péter arra figyelmeztetett, hogy a belső keresletre alapozott növekedés korlátja a külső egyensúly.

A bejövő tőke ellensúlyozhatja az egyensúly kisebb hiányát, a fizetésimérleg- hiányt, főleg, ha versenyképes termelő beruházásokat finanszíroznak belőle és nem a fogyasztást. A megoldás az export növelése, hiszen ha a belső fogyasztás nő, az egy olyan kicsi nyitott gazdaságnál, mint a magyar, importnövekedéssel jár – mondta. A szakember szerint a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatása nemcsak a belső kereslet hazai kielégítése miatt fontos, hanem azért is, mert az export 80 százalékát Magyarországon a multik állítják elő.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.