Nincsenek még meg a számlák
A Miniszterelnökség sajtóirodája a lapnak ezt azzal magyarázta, a projektek olyan szakaszban tartanak, hogy még nem tudnak teljesítésalapú számlákat hozni. A tárca várakozásai szerint azonban az év második felétől több százmilliárd forintos nagyságrendben indulhatnak a forráslehívások.
A kabinetnek az előző, 2007-2013-as ciklushoz kötődő vitákat legkésőbb a jövő év közepéig le kell zárnia az Európai Unióval. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint hat ügy vár rendezésre, melyekben jelenleg is zajlik a vizsgálat. Ezek összesen 201,7 milliárd forintos büntetést vonhatnak maguk után, melyből a legnagyobb tétel a 125 milliárdos korrekcióval fenyegető aszfaltkeverő-ügy, amelynél a brüsszeli testület versenykorlátozásra gyanakszik.
Ambiciózusak a tervek
A Győr-Moson-Sopron megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos korábbi sajtótájékoztatóján Győrben azt mondta, hogy a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus minden pályázatát meghirdeti a kormány 2017. június 30-ig, összesen 12 ezer milliárd forint keretösszegben.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Emellett a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes helyettes államtitkára azt mondta Hévízen, hogy mintegy 230 milliárd forint támogatás jut a turisztikai ágazatnak, de egyéb gazdasági célokra további milliárdokra is pályázhatnak az ágazat szereplői.